|
Józsa Bálint négy évtizedes munkásságának korszakai egymástól élesen elhatárolhatók. A kezdeti években a figuratív megformálás, majd a nonfiguratív monumentalitás jellemezte alkotásait.
Fiatal főiskolásként Borsos Miklós hatása alatt dolgozott, később pedig megtalálta saját, önálló stílusát, melyre egyformán jellemző a lírai megmunkálás és a konstruktivitás. Többféle anyaggal is kísérletezett a márványtól a krómacélig.
Most kiállított munkáinál szembetűnő, mennyire tipikusan XX. századi alkotó Józsa Bálint. Úgy bánik a krómacéllal, mint más a fával vagy az agyaggal. Ő a krómacél koronázatlan királya.
Ez nem csupán szójáték, mert 2002-ben készített Süvegkorona című munkája szinte sugallja, hogy ezzel a kifejezéssel illessük. Az egyszerűség és a pompa, a hideg-rideg anyag és a fémkazettákba bezárt melegség egyszerre jelentkezik a művön, amely ha jól van megvilágítva, szinte megbabonázza a szemlélőt. (Kár, hogy a kiállítás rendezői nem a galéria központi helyére állították ki.)
Hasonlóan megkapó a Gömb című, szintén krómacél munka, amely 1974-ben készült, és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóintézete előtt van elhelyezve. (A Vigadóban a 300 cm-es változat látható.) Talán egyedül a Körforgás című alkotás (1997) - amely az Orczy Központi Irodaház előtéri plasztikája - nem illik igazán a józsai életműbe. A krómacél és a réz vegyítése teljesen idegenül hat a kiállításon.
Másfajta munkák a Hullámok játéka (1977) vagy a Kagyló (1984), illetve a Háromkarélyos forma (1980), ahol elszakadva a fémtől, egy oldottabb, líraibb megformálást mutat fel.
Fábián László, a jeles író kötetében Józsa Bálint életművét úgy mutatja be, hogy közben megismerjük azt az alkotó embert is, aki nem a különböző divatos irányzatoknak hódolva alkotott az elmúlt négy évtized alatt, hanem konok következetességgel járta a maga útját, s alkotott immár nagyon sok maradandó művet.
|
