Régi és máig eldöntetlen vita a régészek körében, hogy miképpen szabad bemutathatóvá tenni a romok alapján elképzelt épületeket. A festmény, a vitrinbe zárt makett vagy a képernyőn bemutatott számítógépes animáció elszakad a helyszíntől. Más a lépték, más a perspektíva. Újjáépíteni? Bár sok helyen ehhez az eszközhöz nyúlnak, ez igen drága és szakmailag kockázatos vállalkozás. A hitelességet senki nem garantálja, hol vannak már az eredeti anyagok és technológiák, egy elrontott rekonstrukció elfedi a megmaradt eredeti romokat is. Az igény viszont óriási, a rommezőket felkereső turisták tömegeit nem elégítik ki a térdig érő falak, azok alapján nem tudják elképzelni az egykori épületeket. A SZTAKI lényegében a virtuális valóság eszközeit használta fel. A látogatónak azonban nem kell a fejére és testére kötözni egy drága, sérülékeny, bonyolult szerkezetet - elrettentésül: videószemüveg, fej-helyzetérzékelő, műholdnavigációs-helymeghatározó, adóvevő, áramforrás, vezetékek -, hanem elég, ha a romparkban sétálva megáll egy kronoszkóp előtt és belenéz a készülékbe. A csillogó fémoszlopon álló nézőkével, mint egy periszkóppal, körbe is pásztázhat, megszemlélve mindent, ami érdekes. Az élmény szavakkal nehezen leírható. A látott háromdimenziós hatású képen keveredik a múlt a jelennel, az elképzelés a valósággal. A kép egy részét a megszokott panoráma - a romkerti környezet, utak, fák - foglalja el. A fontosabb falmaradványok, alapok helyén azonban ott állnak a több ezer éves épületek, a feltámasztott múlt. Fotorealisztikus részletességgel kidolgozott minden fal, oszlop, ablakkeret, cserép. A valószerűséget fokozza, hogy a képen - éppen úgy, mint azon kívül, a valóságban - ugyanolyan irányban süt a nap, a virtuális épületek árnyékot vetnek egymásra és a környezetükre. Minden a maga helyén, nagyságában és távolságában látszik, mintha csak valóban felépült volna. Nem kell többé elképzelni a nehezen elképzelhetőt: ott áll a helyén. A fejlesztésre a lehetőséget az Alfa Program adta, amelynek keretében a kormány tavaly közel egymilliárd forintot fordított a hazai múzeumok korszerűsítésére. A SZTAKI az amerikai Silicon Graphics magyarországi képviseletével együtt pályázott és nyert, majd alvállalkozók - műegyetemi tanszékek, magáncégek - bevonásával fél év alatt valósította meg a projektet. A telepítendő kronoszkópok ideális helyét az Aquincumi Múzeum vezetői választották ki régészeti szempontok alapján. Első lépésben két múltbanéző felállítását határozták el. Az egyiket a régi múzeumi főépület mellé, ahonnan jó rálátás esik a valamikori nagy közfürdőre, a Macellum nevű piacra és a mellette lévő iparosházakra, a másikat a jelenlegi szabadtéri színpad mellé, ahonnan a Collegium, a nagy lakóház és a Mithras szentély mutatható be. Maga a kronoszkóp merőben új, szabadalmazás alatt álló technikai eszköz. A krómosan csillogó, nemesacélból készült fémháznak mindenfajta időjárási viszontagságot el kell viselnie, hiszen szabad ég alatt áll, esőnek, forró napsütésnek, fagynak kitéve. A fejrész ellensúlyos mechanizmussal könnyítve kézzel emelhető-süllyeszthető, magas felnőttek, gyermekek, tolókocsisok egyaránt könnyen szemmagasságba állíthatják a két kis betekintő ablakot. A nézőke mikroképernyőket és optikai rendszert tartalmaz, hőtől, hidegtől és párától temperált ventilláció védi. Az állvány és a forgó fejrész közé precíz szögelfordulás-érzékelőt építettek be, annak érdekében, hogy a mikroképernyők mindig az aktuális - a nézőke irányába eső - képet mutassák. A mikroképernyők a videójelet a múzeumi főépületben lévő központi számítógépekről kapják. A szoftver különleges, eddig sehol nem alkalmazott módon kombinálja a fototechnikát és a számítástechnikát. A rendszer fontos része a napsütés- és árnyékmérő műszer, amelyet egy tetőn helyeztek el, jeleit a számítógép értékeli, és figyelembe veszi a megjelenített virtuális épületek és környezetük fényviszonyainak, árnyékainak a kiszámításánál. A kronoszkóp belsejéből folyamatosan halk zene szól, időnként felidézve az Aquincumban talált római kori víziorgona feltételezett hangját. A kronoszkópok a tervek szerint a szezonnyitástól, április 15-től működnek és kipróbálhatók az Aquincumi Múzeum romparkjában (1031 Budapest, Szentendrei út 139.).
