Easy Drawings, mondja a tárlat címe, és valóban, könnyű kézzel, néhány vonallal vitte papírra szürrealisztikus képeit Mikyta. Értelmezésük, témájuk és a belőlük áradó érzésvilág azonban minden, csak nem könnyed. Nemzeti szimbólumok és történelmet formáló erők zsugorodnak apró, banális jelekké a lapokon, szigorúan szlovák nemzeti színekben tartva. A három szín és a címer elemei, a kettős bizánci kereszt és a hármas domb ezeken a lapokon kortárs minimalista gesztusokban kapnak radikálisan új értelmet. Annál merészebb önvizsgálatot, mint amikor a közhelyszinten szlovák karakterként elkönyvelt krumpli elágazó csírái a kettőskereszt alakját veszik föl, magyar párhuzamban nehéz elképzelni. A nyolcvanas évek újavantgárdja óta a képzőművészetben nálunk nemigen történt ilyen koncentrált, ilyen mély és átfogó öntisztázási kísérlet.
Mikyta a távolságot sajátos tükörként használja egész eddigi életművében. Európai ösztöndíjas évei és külföldi kiállításai során erősödött benne a saját gyökereire való reflektálás. A kulturális kapcsolatok számára nem a kívülről jövő elfogadását hozták, hanem éppen egyfajta ellenállást, és helyette a saját jelek, mítoszok, történetek mélyebb megélését. Egyik rajzán összemosódik a címerbeli hármasdomb és a McDonald's nemzetközi márkajele, egy másikon racionális szerkezetben jelenik meg a határhelyzet absztrakciója: három párhuzamos és a közöttük szabályos ritmusban hullámzó interakciók görbéje, amelyek soha nem érik el egymást.
Mi történt akkor?
Mégis, ez a határozott gondolati mező nagyon sokféle stílust, eszközt mozgósít, ha csak nyomaiban is. Van olyan sorozat, amelyik szürrealisztikus jelenetekkel, álomszerűen felbukkanó részletek összeszervezésével Frida Kahlo túlfűtött jelképhasználatára emlékeztet, máskor az art brut radikalizmusáig is elmegy. Vagy a piktogramok közhelyszerű közérthetőségéig, amikor nemzeti, vallási és ősi pogány szimbólumokat deformál az ösztönök terébe. Hátborzongató az a téren és időn kívüli, csak a lélek terepén megnyilvánuló képi világ, amit Mikyta minden munkájában újra és újra megteremt. Mindennek egyszerre több rétege van: a lét, a történelem, a jelen és a mítosz. A személyes félelem torzított mesefigurákban, két lábon járó képekben, gyilkos sárgarépákban nyilvánul meg, a brutalitás finom rezdülésekben kap feloldást, a föld szimbólumait repülő alakok, a térben szétspriccelő kompozíciók tartják egyensúlyban. És bár a harmónia minden képen felborul valamilyen módon, a szépség keresése ezekben a negatív pólusokban is elementáris erővel van jelen.
