Kulturális Örökség Napjai tizedszer

Képző

A Kulturális Örökség Napok keretében ezen a hétvégén országszerte olyan közgyűjteményi intézmények is feltárulnak előttünk, amelyek egyébként nem, vagy csak korlátázottan látogathatók.
Hazánkban már tíz éve vehetnek részt az érdeklődők ezen az épületlátogató hétvégén Magyarország kulturális értékeinek feltérképezésében, ám a nyitott műemlékek napja gondolat 1984-ben született meg Franciaországban. Az esemény olyan nagy sikernek örvendett, hogy a Benelux államok, Skócia és Svédország után az Európa Tanács felhívására más európai országok is örömmel csatlakoztak a programhoz, hogy az örökségvédelemnek legalább egy hétvégét szenteljenek.

Tavaly az oktatási intézmények, tavalyelőtt a középkori templomok álltak a hazai események középpontjában, ebben az esztendőben pedig a Múzeumok - előtérben a háttér mottó jegyében a múzeumok kerülnek reflektorfénybe.
A rendezvénysorozat országos megnyitóját szeptember 19-én, délelőtt a Magyar Nemzeti Múzeumban tartják, a budapesti programokat a Zugligeti "Niche" Kempingben nyitják meg. A különböző helyszíneken felkészült szakemberek kalauzolják a látogatókat, akik megismerkedhetnek az épülettel, azok technikai megoldásaival, berendezési tárgyaival, bútoraival és munkaeszközeikkel.
Sok helyen a kiállítási termek, tárlatok mellett a raktárak mélyébe is beleshetnek a kíváncsiskodók, sőt, figyelemmel kísérhetik a restaurátor műhelyek munkáját és más folyamatokat is.

Kép: Mezőgazdasági Múzeum (Budapest)

Hat fővárosi múzeum összefogásával szeptember 21-én este "múzeumok éjszakája" veszi kezdetét, jobbnál jobb programokkal. A hazai események idén határon túli rendezvényekkel is bővültek: várják a kirándulókat a szlovéniai Hodoson, a szlovákiai Komáromban és a Románia területén található Felsőújfaluban is.
Szintén új jelenség, hogy a természetvédelmi területek is szerveznek kirándulásokat, utakat. A Kiskunsági Nemzeti Park, a kaposvári Gombási és Desedai Parkerdő, történeti és néprajzi emlékhelyek az Őrségben, kemenesaljai irodalmi emlékhelyek fogadják az utazókat. Kizárólag ezeken a napokon nyitja ki kapuját az Országos Műszaki Múzeum, az orosházi zsinagóga, az ózdi Olvasó Egyleti Székház az egykori Rimamurány Salgótarján Rt. munkáskolónia területén és a dunaújvárosi római kori fürdő.
Természetesen helyi gasztronómiai specialitásokkal is kedveskednek a szervezők. Orosházán például kakaspörköltet, frissen főzött szilvalekvárt kóstolhatnak a Szántó Kovács János Múzeumban, Budapesten a Zugligeti Kempingben mézpergetés lesz, Szentendrén pedig a Dobos Múzeumban csokoládét öntenek.

A Kulturális Örökség Hivatal szervezésében zajló, kulturális örökségeket bemutató események iránt egyre nagyobb az érdeklődés, amit jól mutat, hogy tavaly 127 magyarországi település nevezett be a programba, idén pedig már 165 jelentkező akadt.

Kép: Blaskovich Múzeum (Tápiószele)

Kultrális Örökség Napjai - program