Látható a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely tervének makettje

Képző

 

(MTI) - A bemutatott makett az Európai Unió által már elfogadott terv megengedett mértéken belüli módosításával készült. A makettről, valamint a tavaly augusztusban kiírt építészeti ötletpályázatra érkezett pályaművekről a jövő héttől az interneten fejthetik ki véleményüket a fehérváriak - mondta el pénteki sajtótájékoztatóján a makettet bemutató, polgármesteri jogkörben eljáró alpolgármester.

 
Viniczai Tibor emlékeztetett arra, hogy a középkori királyi bazilika romterületén megvalósuló Nemzeti Emlékhely része a Királyi Séta - Időutazás az ezeréves Székesfehérváron projektnek, amelyre 2007-ben európai uniós támogatást nyert Székesfehérvár.
 
A 2,3 milliárd forintból megvalósuló - s egy makettvárost, valamint királyi kalandpark felépítését is tartalmazó - projekten belül 1 milliárd forint a hely történelmi és szakrális jelentőségéhez méltó, azt kifejező Nemzeti Emlékhely megvalósítását szolgálja.
 
A kialakítására vonatkozó terv megkapta ugyan az építési engedélyt, de a tervvel s főként az egykori bazilika jelképes szelvényét bemutató tervezett építészeti jellel kapcsolatban építészek, örökségvédelmi szakemberek egy csoportja fenntartásokat fogalmazott meg. Ezt figyelembe véve, a terv "finomítására" tavaly építészeti ötletpályázatot írtak ki, amelyre ötvennél több pályamű érkezett.
 
Viniczai Tibor elmondta: a most elkészült maketten bemutatott terv készítője - a középkori bazilikát több évtizede kutató Szabó Zoltán építész - egy kőből épült, 20 méternél valamivel magasabb építészeti szelvény segítségével a román stílusú Szent István-i bazilikát "idézné meg", s különböző kiemelésekkel mutatná be a templom alaprajzának jelenleg nem látható részleteit.
 
A Szent István által emeltetett, majd utódai által több évszázadon át bővített királyi bazilika korának egyik legszebb, impozáns méretű épülete volt. A legújabb levéltári kutatások eredménye szerint magassága 44 méter lehetett, szélessége pedig 18,5 méter, fél méterrel több a franciaországi reimsi katedrális szélességénél. Az utóbbinak öt, a Szent István-i bazilikának hét kápolnája volt.
 
A Nemzeti Emlékhely fejlesztését 2012 októberéig kell befejezni, így Székesfehérvár képviselőtestületének még az idén el kell indítania az előkészítési munkálatokat.