Látványbeli agressziónak vagyunk kitéve

George Peck természetesen nem tarozik a fentebb lefestett csoporthoz, de amorf foltformáit vagy 9x15 méteres fóliába beburkolt "képződményeit" szemlélve mégis kevés pozitív élményben részesültem.
Peck évek óta foglalkozik a falakkal mint témával. Málló, foltos falakat, hámló vakolatokat kimetsz egy kvázi felületről, és a semmibe helyezi azokat. Vitatható, hogy mindez festészeti eljárás. Alig két hónapja Kentaur mutatta be azokat a festményeit, amelyeket málladozó falak ihlettek. (Kentaur kiállításáról a Terasz is beszámolt - A szerk.)

Nála végigkövethető volt, hogy hol kezdődött az ihletett pillanat, mit tett hozzá, mármint a málló fal rajzolatához. Vagy más megközelítésben: mi mozgatta meg a fantáziáját, és mit tudott az akár évszázados rajzolatokkal kezdeni, hogyan tudta azt a festészet nyelvén a XXI. századi művészet nyelvére lefordítani.
George Pecknél ezt a folyamatot hiányolom. Szinte idegesítő, ahogy műanyag hálókra, nejlonkelmékre viszi fel, műanyagoldószerrel alakítja át a fogyasztói világ eldobható csomagolómatériáit, gézt, zsírpapírt s még ki tudja miféle, a környezetünket szennyező anyagokat.
Ezek puszta látványától nap mint nap, úton útfélen kiborulunk, s akkor betérünk relaxálni egy galériába, ahol aztán komolyan meg kell küzdenünk a látottakkal. Pedig csak egy kis művészetre vágytunk