Látványtárat alakítanak ki a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban

Képző

(MTI) A látványtár kialakítása annak a 49,2 millió forintos uniós pályázati támogatásnak köszönhető, amelyet a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága nyert el. A projekt a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programban keretében valósul meg Dunaújvárosban december végéig.

 
Buza Andrea, a múzeum vezetője elmondta, hogy az épület földszintjén alakítják ki a mintegy 100 négyzetméteres látványtárat, amely két helyiséget foglal magában. Az egyikben a régészeti leletek, a másikban pedig a város újkori történelmével kapcsolatos tárgyak és népművészeti emlékek lesznek láthatók. Hozzátette: a látványtárban új tároló rendszert építenek, így a látogatóktól eddig elzárt emlékek üvegezett polcokra kerülhetnek és bárki megtekintheti őket. Emellett létesítenek egy informatikai pontot is, ahol a látogatók számítógépen megnézhetik az általuk kiválasztott tárggyal kapcsolatos tudnivalókat.
 
A látványtárban nemcsak nézelődni lehet majd, hanem kutatásra, múzeumpedagógiai foglalkozások megtartására is alkalmas lesz. Buza Andrea kiemelte: az intézmény évek óta sikeres múzeumpedagógiai munkát folytat, így nemcsak általános és középiskolásokat, hanem akár óvodás korú gyermekeket is tudnak majd fogadni a látványtárban.
 
Az új létesítményt a jövő év elején veheti birtokba a közönség. A látványtárban bemutatandó tárgyakból "válogatás-kiállítás" nyílik a múzeumban november 2-án. A tárlaton szereplő régészeti, néprajzi és várostörténeti anyag egyben annak a levelező pályázatnak az illusztrációs anyaga, amelyet az Intercisa Múzeum általános és középiskolás csapatoknak hirdet meg A kőkortól a legújabb korig címmel.