Lebontják az aktivista kínai művész stúdióját

Képző

 Aj Vej-Vej saját installációjában a londoni Tate Modernben

(MTI/dpa) - A Nyugaton is elismert kínai alkotó egyik munkája jelenleg épp a Tate Modern galériában látható. Vej-vej az utóbbi években rendszeresen borsot tört a kínai hatóságok orra alá, most 233,5 millió forintot érő stúdiójával kell fizetnie.
    A rendőrség pénteken elrendelte Vej-vej házi őrizetét, így a művész nem hagyhatja el pekingi otthonát. "Nem mehetek ki, korlátozták a mozgásszabadságomat" - mondta az alkotó telefonon a dpa német hírügynökségnek.
    A házi őrizet elrendelésének hátterében vélhetően az áll, hogy a művész a hétvégére rendezvényt szervezett stúdiója lebontása alkalmából. Az eseményen, amelyre több száz vendéget vártak, Vej-vej folyami rákot akart felszolgálni. Ennek kínai neve hohszie (hexie), ami kínai nyelven harmóniát is jelent. Hu Csin-tao (Hu Jintao) államfő ideológiai koncepcióját harmóniának nevezte el, a másként gondolkodók azonban a cenzúrát és az elnyomást értik alatta.
    "Az egész nagyon furcsa" - idézte a művész bontási rendelettel kapcsolatos véleményét korábban internetes kiadásában a The Daily Telegraph című lap (www.telegraph.co.uk). Mint mondta, a sanghaji polgármester kétszer is járt nála Pekingben, hogy meggyőzze, építsen stúdiót az általa vezetett városban. A sanghaji hivatalok most azt állítják, felsőbb körökből kaptak utasítást a bontásra, és nem tehetnek semmit - részletezte a művész.
    Egy hivatalos feljegyzés szerint a stúdió építése előtt nem kértek engedélyt. Vej-vej ugyanakkor úgy véli, az utóbbi két évben folytatott két hadjárata dühíthette fel a hatóságokat. A művész volt az, aki 2008-ban hírverést csinált egy olyan férfi ügyéből, aki hat rendőrt szúrt halálra, mert korábban letartóztatták és megverték, amiért egy engedély nélküli kerékpárt használt. Vej-vej az idén dokumentumfilmet forgatott arról a kínai ügyvéd-aktivistáról, aki 100 napot töltött a tokiói Narita repülőtéren, miután a kínai hatóságok nyolcszor tagadták meg, hogy belépjen az országba.