Lelőtték Budapestet

Képző


szabopeter_mihalyfizsolt_vilaglegnagyobbpanoramafotoja_dkoko20100727005.jpg
A fotó kicsinyített mása

(MTI) - A János-hegyi Erzsébet-kilátóról készült fénykép, mely a 70gigapixel.cloudapp.net címen mindenki számára elérhető, egyedülálló a világon, hiszen nagyobb felbontású, mint a Rio de Janeiróról, Bécsről és Drezdáról készült hasonló fényképek.

 
"A három és fél órát igénybe vevő fotózás csak negyedik alkalommal sikerült, az időjárás korábban mindig közbeszólt. Egy hűvös, tiszta reggelre vártunk, ideális látási viszonyokkal" - idézte fel Mihályfi Zsolt projektvezető.
   
A panorámafotó elkészülte után az informatikusokból és fotósokból álló hatfős csapatra két hónapos utómunka várt, "sok munkával és sok várakozással"; utóbbira azért volt szükség, mert még a szuperszámítógépnek is órákba telt a kép betöltése és elmentése, annak ellenére, hogy a könnyebb kezelhetőség kedvéért a munka idejére három részre vágták azt. A három kép végső egyesítése a számítógépnek 55 órájába telt.
   
A végleges kép elkészültét követte a nyomtatás nem kisebb kihívást jelentő feladata. Az Epson speciális, nagy teljesítményű nyomtatóján végül bő 2 óra alatt született meg a 15 méteres óriásplakát - hangzott el.
   

szabopeter_mihalyfizsolt_vilaglegnagyobbpanoramafotoja_dkoko20100727004.jpg
Szabó Péter és Mihályfi Zsolt

A fotó Guinness-hitelesítése hamarosan megkezdődik. A csapat elárulta azt is, hogy még idén szeretnének egy hasonló körpanorámás fényképet készíteni Európa kulturális fővárosáról, Pécsről.

   
Az Erzsébet-kilátó átadásának százéves évfordulója alkalmából szeptember 10. és 12. között háromnapos rendezvénnyel készülnek a helyszínen, ahol érintőképernyős formában a rekordméretű panorámafotó is látható lesz. Mint mondta, játékot is szerveznek a jubileumra: a hatalmas fotón az egyik háztetőn elrejtettek egy "100 éves az Erzsébet-kilátó" feliratot, s aki ezt megtalálja, nyereményekben részesül. Természetesen különféle segítségeket nyújtanak a háztető megtalálásához, hiszen ez amúgy kilátástalan feladat lenne.