Lenticular képek kiállítása Szegeden

Képző

(MTI) - Lenticular technikával készült fényképek kiállítása nyílik pénteken este Szegeden, a Belvárosi Mozi galériájában.

A közel negyven kiállított fényképet a különleges technikának köszönhetően háromdimenziósnak érezhetik a nézők. Magyarországon a szegedi lesz a második ilyen kiállítás, korábban Budapesten, az egyik mobiltársaság üzletében csodálhatták meg az ügyfelek és az érdeklődők ezeket a képeket - közölte az MTI-vel Kiss József, a kiállítás egyik szervezője.

Többek között Schmidt Andrea, Szelényi Károly, Módos Gábor, Veszely Lajos és Harsányi Péter fotói láthatók majd a kiállításon, de a Budapesten bemutatott anyagot speciális szegedi témákkal bővítették ki a szervezők erre az alkalomra. Látható lesz a Szegedi Szabadtéri Játékok Nabucco című előadásának egy-egy pillanata, a Néptáncgála momentumai, valamint a város néhány jellegzetes épülete is.

A lenticular technika során egy műanyag lapra speciális technológiával sok apró lencsét visznek fel - ezek varázsolják elénk a három-dimenziós, vagy rétegezett képeket. A lencsék mérete a kép méretétől, illetve a megjelenítés pontosságától függően változhat.

Ezzel a technológiával készült fényképek, ábrák többfázisú megjelenítésre alkalmasak és használhatók, igénytől, elképzeléstől, fantáziától függően. Lehetséges például a technológiával egy sportoló gyönyörű mozdulatsorát egy képen megjeleníteni, s a látószög apró változtatásaival a helyzeteket sorra venni - tehát vagy a képet néző mozdítja a fejét, vagy, ha olyan méretű a kép, hogy kézbe fogható, akkor a képet mozdítja el lassacskán.

A technológia segítségével a gyógyászatban egy felvételre tudják applikálni a csontok, izmok, bőrfelület állapotát egy adott beteg esetében, abból a célból, hogy egy sérülés után a lehető legjobb eredményt ígérő terápiát állíthassák össze a gyógyítók.

(Panoráma)