Sorban nézni egy lépcsőházban jó tizenöt év videómunkáit önmagában véve nem túl izgalmas. A néző elindul alulról, közelebb megy a monitorokhoz, kiböngészi a címet, megfeleltetni próbálja az LCD-monitoron látottakkal, ha valaki el akar menni mögötte, kicsit rá is szorul a felületre. Voltaképpen szándéka ellenére arra kényszerül, hogy közel kerüljön a műhöz. De Szacsva y ezt a szembesítést ironikusan használja, hiszen tudja, hogy minden videóba egy kicsit a mellette lévő két másik is beleszól, nem hagy a műveknek saját teret, így aztán nagyon figyelni kell rájuk.
A többnyire angol szövegeket nem mindenütt feliratozza, nem is mindegyik hallható eléggé, de éppen ez az audiovizuális káosz az, amit feltálal. Vagy inkább az arcunkba nyom. Mert a videómunkák - retrospektív kiállítást látunk, 1996-tól egészen 2009-ig - tömeg és egyén, intimitás és közösségérzés, sablon és egyedi kontrasztját fogalmazzák egy-egy rövid jelenetsorba.
A legkorábbi, 1996-os Ujjgyakorlatban a kamera elé betolakodó ujjak még simogatják a tájat, belepancsolnak a szökőkút vizébe, fogdossák a megfoghatatlan látványt. Később pszeudo-szociális akciókat rögzít, erős, szinte pop-art költői képekkel vágja szét a jelenetsorokat, vagy a mozgás és a látvány logikáját egymásra vetíti, miközben kimondatlanul is belekomponálja a képsorba a szeptember 11-i tragédiát (Kemény élek, lágy átmenetek), szépen hintázik a kamera a toronyházak metsző élei között, mozdulatokkal tompítja a nagyváros rideg kontúrjait, de bármikor bele is csaphat "áldozatába". Aztán gúnyos játékot űz a nemzeti ünnep teátrális külsőségeivel (Légiparádé és tűzijáték), ahogyan a délelőtti és az esti látványosságot osztott képmezőkkel, mint valami kaleidoszkóppal, egymásra vetíti, nemlétező szimmetriákat, rendet komponál az így mesterségesen összevont médiaeseménybe.
Giccs és tárgyilagosság ütközik ezekben a videókban, sok humorral, józan társadalom- és médiakritikával. Felhasználja a tévéhírek, az újság, a szöveges kommentár vagy a dokumentum műfajait, de mindegyikből újat épít, józanul felülvizsgálva a műfaji elemeket. A látásmódok sokfélesége mellett ez a kritikai attitűd fogja egybe a kiállítás anyagát, amivel szellemes és logikus módon Szacsva y látni tanít a vizuális káosz közepette.
