 |
| Polaroidok |
Az Annie-Laure Wanaverbecq és Michel Frizot kurátorok által összeállított válogatás a lap szerint mindenekelőtt a családjához és feleségéhez ragaszkodó szentimentális férfi spirituális gazdagságát hangsúlyozza, valamint a kifejezés szabadságának vágyára világít rá, amely minden körülmények között erősen jelen van Kertésznél.
Nem a valóság riportere, hanem a megélt érzéseket közvetíti, azt osztja meg a nézőkkel, ami éppen lekötötte a saját figyelmét, s ezért a látogató úgy érzi, mintha a felvétel pillanatában ott állt volna a fotós mellett. Ezzel a ritka képességgel rendelkezett Kertész, aki felvételeinek témáit nem tette szigorú keretbe, hanem mindig nyitott ajtót hagy az elvonatkoztatásra, a továbbgondolásra - írta a kritikus.
Kertész semmit nem úgy csinált, mint a többiek: a témáit is a legnagyobb egyszerűséggel választotta ki, mint például egy alvó fiút, a párizsi Luxembourg-kert székeit, egy kanapén elnyúlt táncosnőt, az utcákat, az éjszakát, a bárányokat. Kertész azt vallotta, hogy apró lényegtelen dolgokból próbált valamit teremteni. Ugyanakkor kiváló szakember is volt: riportsorozatokat készített magazinok és francia divatlapok megrendelésére - hangsúlyozza a lap.
A tárlat a magyarországi miniatűrök bemutatásával kezdődik, majd a híres Torzítások sorozaton át a kritikus szerint úgy követheti a látogató Kertész pályafutását, mintha egy régi barátjáról lenne szó, mert minden ismerősnek tűnik. A fotókat meghatározza egy sajátos melankólia, amely a New Yorkba érkezéskor tűnik csak el. A Párizsról nosztalgiával készült képek után az amerikai felvételekről a magány tükröződik inkább.
"André Kertészt királyként ünnepli a Jeu de Paume. Minden a rendelkezésre áll, a falakon, a fotókon, a vitrinekben, a magazinokban, a képeslapokon. Mi hiányzik? Ő maga! És mint egy teljesített vágy, a kiállítás végén egy kétperces kisfilmben meg is jelenik" - írta a Libération.
