Lírai miniatűrök Kaposváron

Képző

(MTI) A kaposvári Szín-Folt Művészeti Alapítvány és az ugyancsak kaposvári székhelyű Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság közös kiállítására az idén 730 kiállító küldött képeket a már korábban megszokott felhívásnak megfelelően, azaz minden alkotótól tíz, három különböző méretű ? 5x5, 5x10 és 10x10 cm-es ? szabadon választott témájú képet kért az alapítvány, melyekhez a kereteket ők biztosították. 
    

A mostani kiállításra jelentkezők száma is mutatja, több mint másfél évtized után sem csökkent az érdeklődés a szokatlan méretű alkotások készítése iránt, és mint a korábbi években, ezúttal is hivatásos és műkedvelő alkotók, hazaiak és külföldiek egyaránt jelentkeztek a pályázatra. Utóbbiak az idén Ausztriából, Szlovákiából, Romániából és Szerbiából küldtek képeket ? mondta Szabó Károly Attila ötletgazda, az alapítvány kuratóriumi elnöke. A kezdetektől máig több mint tízezer alkotást mutattak be a maga nemében egyedülálló kiállításokon, amelyekre a hazai művészeken kívül Európa szinte minden országából, de számos távoli kontinensről is érkeztek alkotások.
    
A kuratórium elnöke beszámolt arról is, hogy felkérésükre az idén csatlakozott hozzájuk a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság, amellyel közös pályázatot hirdettek Lírai Miniatűrök címmel. Felhívásukban arra kérték a pályázókat, hogy a korábbi kiállítások anyagából kiválasztott tíz képhez írjanak verseket. Ez utóbbival kapcsolatosan Egerszegi Edit, a művészeti társaság ügyvezető titkára azt mondta: nem kis meglepetésükre zavarba ejtően gazdag, tartalom- és formavilágukban a képekkel összeforrt versek érkeztek, összesen 363 mű. 
    
A zsűri elnöke, Kerék Imre József Attila-díjas költő javaslata alapján első és második helyezést és megosztott harmadik díjat, valamint különdíjakat adnak ki a szervezők. Emellett a tíz ihletadó kép alkotója az általuk legjobbnak vélt versek szerzőinek egy-egy képet ad elismerésül. A parányi képek alkotói között ugyancsak egy első, egy második, valamint megosztva két harmadik díjat, továbbá különdíjakat adnak ki. A díjazott kollekciók a szervezők tulajdonában maradnak.
    
A miniatűr képekből rendezett tárlatot Kaposváron Pogány Gábor művészettörténész nyitja meg, a képek alapján született verseket Szabó Kimmel Tamás, a Nemzeti Színház színésze, a kiállítás ötletgazdájának fia adja elő. 
   
Szabó Károly Attila jelezte: jövőre egy újabb művészeti ággal, zenei alkotásokkal szeretnék tovább gazdagítani a kiállítást. Ezekhez, csakúgy, mint a versekhez, egy-egy kép adna alapot ? tette hozzá.  
    
A kiállítást a somogyi megyeszékhelyen szeptember 3-ig nézhetik meg az érdeklődők. Ezt követően a három nappal később Nagybányán nyíló tárlaton egy hónapig, majd október 10-től Szabadkán, két hét múlva ? október 22-től ? pedig Topolyán is láthatók lesznek a lírai miniatűrök.