A ?Gyorsabban, magasabbra, erősebben? hármas kifejezés szűkebb értelemben az emberi test mozgására, teljesítményére, fejlesztésére utal, ugyanakkor az emberiség 20. századi technikai, szellemi, sőt hatalmi törekvéseit is tükrözi. Művészet és sport kapcsolatában azonban a modern hatékonyság fogalma mellett még egy, a többit sokszor átható fogalom is jelen van: ez a testkultusz, amelynek eredete szintén az antik Görögországig vezethető vissza. Az izomzat kidolgozott formája és az egészséges test látványa az elmúlt évszázadban újra a kultúra középpontjába került, s majd minden képzőművészeti ág, a film és a fotó fontos ihletője, egyúttal témája volt. A kiállításra kiválogatott művek tehát a hármas olimpiai jelszó elemei, a hatékonyság fogalma és a testkultusz köré szerveződnek. Az ebből a gazdag szellemi hagyományból kiemelt tárgyak és műalkotások közreadása egyszerre művészettörténetként és sporttörténetként is felfogható.

 
A kiállítás rendezői a jelen nézőpontjából tekintettek végig a 20. századi művészeten, azaz a kortárs művekhez kerestek előzményeket, tematikus vagy ikonográfiai analógiákat. Nagy szerepet játszott a válogatásban az idén 50 éves Ezüstgerely-pályázat, amely a sporttal kapcsolatos képzőművészeti, iparművészeti, fotó-, film- és irodalmi alkotásokat díjazza.
 
A kiállítás többrétegű: a látogatók az elhelyezett feliratok segítségével információkat kaphatnak az egyes sportágakról, az említett fogalmakról és a műveket létrehozó ismert vagy kevésbé ismert alkotókról. 
 
A látványos válogatás, melyben többek között olyan művészek alkotásaiban gyönyörködhetünk, mint Ferenczy Béni, Medgyessy Ferenc, Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Vaszary János, Szőnyi István vagy Egry József, a sporthoz kapcsolódó tárgyak és eszközök mellett a művészet ihletettségét, a sportban rejlő értékek megmutathatóságát bizonyítja.