A mágikus ikonfestészet megújítója

Képző

Fischer Ernő sohasem volt elkényeztetve önálló kiállítási lehetőségekkel. Kitüntetésekkel, díjakkal sem halmozták el sem festői munkásságért, sem pedig a hazai kulturális élet fejlesztéséért folytatott küzdelméért. Többek között 1953-ban ő alapította, majd éveken át vezette a Tokaji Művésztelepet. Ő indította el és szerkesztette a Művészettörténeti Kiskönyvtár című sorozatot, mely ma is páratlan értéket képvisel.
Igazán elismerésben csak 1992-ben és 2000-ben részesült; előbb életmű-elismerésként a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét, utóbb az Aba-Novák életműdíjat kapta meg. S bár munkái éppúgy láthatók a Magyar Nemzeti Galériában, mint Svájc, Dánia, Németország, India vagy az Arab Emirátus kiállítótermeiben, túl a nyolcvanadik életévén, ma is kiapadhatatlan energiával dolgozik.

A mostani kiállításon a festői és grafikai elemek bravúros egybefonódásával szembesülünk. Van olyan képe (A feltámadott), amely egyszerű, piciny szürke-zöld pontok és vonalak összessége, mégis a mitológiai jelenet Fischer keze nyomán felmagasztosul.
Vannak olyan képei (Ikonosztáz, Orfeusz és Euridike, Archaikus mozgás), melyek a palackzöldtől a penészzöldön át, szinte csak a zöld szín ezernyi, fischeri árnyalatából építkeznek. Nem véletlenül tartják őt a mágikus ikonfestészet megújítójának, hiszen olyan szellemcentrikus alkotó ő, aki nem a szegényes, hányatott fiatalsága emlékeit festi meg, hanem - akár egy középkori puritán mester - a keresztény példázatok között keresi témáit, melyeket aztán vászonra álmodik.
Élményvilága érdekes átfedésben van a klasszikus és modern festészet megannyi ismert, feldolgozott motívumával. Nem véletlenül jegyezte meg Szuromi Pál, a festő egyik értő kritikusa, hogy az ikonfestészet, a rembrandti fénymisztika vagy az impresszionizmus tanulságai mellé szervesen illesztette az avantgarde lírai és absztrakt hagyományait.
Mindezek mellett a Vigadó Galériában megismerkedhettünk egy másik Fischer Ernővel is: a Tengeri vitorlás vagy a Körhinta című képein a színeket bátran felvonultató, a kontrasztos irányú fénynyalábokkal merészen kísérletező művész a kozmikus jelenséget és a mitológiai mindenséget kívánja egyszerre kifejezni. A mai lélek, a modern ember belső világának rezdülései követhetők nyomon Fischer Ernő lenyűgöző festményein.