Magyar festők Itáliában és a Jankovich gyűjtemény

Itáliát az idők során számos alkalommal nevezték a művészet bölcsőjének. Festők, szobrászok és számos művészettel foglalkozó ember járt erre, élt itt, hogy a közvetlen környezetből szippantsa magába a miliő adta többletet.
Így voltak ezzel a 18. század végén és a 19. század elején a tehetős mecénások is, akik a mediterrán térségben utazgatva múlatták idejüket. Velük tartottak a festők, rajzolók is, hogy pártfogolóik közelében, mégis a művészet bölcsőjében ringatózva éljék bohém napjaikat. E szempontok később módosulni látszottak, hiszen már nem csupán kényelmi okokból, hanem a táj- és vedutaábrázolás fejlődésének, újabb grafikai ágak alkalmazásának, az északabbra élő alkotóknak újszerű légköri jelenségek (déli napfény) kezelésének problematikája - mely a plein-air irányzathoz, később az impresszionizmushoz vezetett - vonzotta a művészeket.
Több társuk között számos magyar piktor utazott olaszhonba, némelyikük - például id. Markó Károly - le is telepedett itt. A Velencétől Nápolyig tartó klasszikusnak számító itáliai utazók útvonalát megjárta Barabás Miklós is. Vele párhuzamosan időzött itt id. Markó mellett Kozina Sándor festőművész.

Szintén tanulmányutak keretében jutott el olasz földre az 1850-es években Libay Károly Lajos is, akinek rajzain a történelmi Róma emlékei szinte életre kelnek.
A vernisszázson az említetteken túl Kovács Mihály, Keleti Gusztáv, Edvi Illés Aladár, gr. Forrai Iván és Ligeti Antal remekei is felvonulnak. Míves kiadvány is készül a kiállításhoz, amely egyedülálló abból a szempontból is, hogy egy olyan tanulmányt foglal magába, ami először taglalja az Itáliában alkotó magyar festők művészetét. Ezáltal felzárkózva olasz kutatók hetvenes nyolcvanas években végzett kutatásaihoz. A hazai tárlattal egy időben január 5-ig a firenzei Pitti Palotában látható hasonló tematikájú kiállítás.
A Nemzeti Galériában lévő akvarellek és rajzok január 31-ig láthatók.

Kép - Libay Károly: Caecilia Metella síremléke

Jankovich Miklós (1773-1846) grandiózus kiállításának aktualitása van számos okból.
Elsőként az, hogy idén ünneplik intézmények fennállásuknak 200. évfordulóját (Magyar Nemzeti Múzeum, Országos Széchenyi Könyvtár), továbbá, mert ő egy kissé második alapító is, hiszen magángyűjteménye elsőként a Nemzeti Múzeumba került, gyarapítva annak értékét, amelyet később "széthordtak" a többi alakuló közgyűjteményekbe.
Mégis, neve az idők során háttérbe szorult, így támadt az ötlet: mutassák be életművét nagyszabású kiállítás keretein belül.

A műtárgyakat gyűjtő Jankovich a 18. század végétől 1846-ban bekövetkezett haláláig hatalmas tárgy-tömeget halmozott fel pesti házaiban. Az ötvösműveken át a levéltári anyagokon keresztül egészen a korszakban divatos olasz festményekig minden képviselteti magát a műgyűjtő repertoárjában.

Kép - Johannes Lencker: Strucctojás-serleg

Tulajdonában volt többek között két Corvina - a Ransanus- és a Curtius Rufus-kódex - és egy Hess András Chronica Hungaroruma is. Kincseit részben itthon, részben külföldön szerezte be. Tulajdonában volt például Izabella királyné opálos násfája, Zsigmond korából származó elefántcsont-nyereg és a mintegy 6000 darabot számláló éremegyüttes is.
E míves gyűjteményt február 16-ig tekinthetik meg az érdeklődők, aki viszont netalán lemaradna a "személyes találkozásról", figyelmébe ajánlom a gazdagon illusztrált katalógust, mely nem csupán album, hanem kézikönyvként is funkcionáló kiadvány.

Kép - Elias Geyer: Kagyló csikópár