Magyar fokhagyma a nevadai sivatagban
Ebben az évben ünnepli huszonötödik évfordulóját Nevada egyik legnagyobb fesztiválja, a Burning Man. A Black Rock City nevű ideiglenes városban minden évben közel ötvenezer furábbnál furább figura gyűlik össze a sivatag közepén messze a város zajától, telefon, laptop és a megszokott komfort nélkül. A résztvevőknek nincsenek fennkölt céljai, egyszerűen egy hétig felszabadultan szórakoznak és más nemzetek kortárs művészetével ismerkednek.
A rendezvény egyik kiemelten fontos része, hogy minden évben új installációkat helyeznek ki, amelyek a legkülönbözőbb méretűek, formájúak és tematikájúak. A jelentkezők közül a fesztivál szervezői választják ki a legjobbakat, akik támogatást is kapnak alkotásuk elkészítéséhez. A Burning Manen eddig nem volt arra példa, hogy magyar alkotás is megjelenjen. Most azonban egy csoport ReOnion elnevezésű tervét érdemesnek találták arra, hogy felépítsék a semmi közepén. A fiatal budapesti művészek - Feles Dani, Sztojánovits Andrea, Debreczeni Péter, Ádám Zsolt és Laczkó Juli - kimondottan erre a projektre álltak össze, szakértelmük szerteágazó, hiszen az építészettől a videón és intermediális munkákon át a partiszervezésig számos területen tevékenykednek évek óta.
A ReOnion egy hat gerezdre osztott, hat méter magas fokhagymaforma, amely valójában kabinokat rejt magában. A terv egyik különlegessége, hogy borítása - mely egyben vetítőfelülete is - kizárólag újrahasznosított anyagból készül, másrészt a látogatók saját szívverésük, lélegzetük és pulzusuk által teremtik meg a vetített képeket és a hallható hangokat. A csapat tagjai mind elhivatottan vallják, hogy az installációval kapcsolatot tudnak teremteni a fizikai és virtuális tér között.
A művészek lelkesen készülnek a fesztiválra, azonban ahhoz, hogy augusztus 29. és szeptember 5. között életnagyságban is megcsodálhassák a látogatók a hazai fokhagymát, a csapatnak anyagi segítségre van szüksége. A fiatalok a Kickstarter nevű honlapon, valamint a saját oldalukon a paypalon keresztül várják azoknak a támogatását, akik fantáziát látnak a monumentális alkotás elkészítésében, ráadásul néhány ReOnion ereklyével is szívesen gazdagodnának.