A magyar fotográfia napja

Képző

Mint a szervezők a programajánlóban kitérnek rá, augusztus 29. különös jelentőséggel bír a magyar fotográfia történetében.

1840. augusztus 29-én a Magyar Tudós Társaság ülésén az eredetileg bölcsészdoktor matematikus, fizikus és földrajztudós Vállas Antal bemutatót tartott arról: "miként lehet a fénysugarak segítségével maradandó képet alkotni egy ezüstözött rézlemezre, amelyet megvilágítás előtt fényérzékennyé tettek."

Az 1809 májusában Pesten született Vállas Antal 1851-ben kivándorolt Amerikába, s 1869 júliusában New Orleansban hunyt el.

Pacser Attila
A programsorozat nyitó ünnepségének a budapesti I. kerület Corvin tér 8. szám alatt működő Magyar Művelődési Intézet lesz a helyszíne. Az eseményen adják át az év fotográfusa kitüntető címet Aszódi Andrásnak.

Az intézményben Fotop 100 címmel látható majd kiállítás, a XI. kerületi Törökugrató utca 9. szám alatti Rét Galériában Karai Sándor portréfotóiból rendezett tárlatra várják az érdeklődőket.

A vidéki települések sorában többek között Ajkán, Balassagyarmaton, Balatonfüreden, Debrecenben, Egerben, Gyulán, Kecskeméten és Miskolcon, illetve Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen is nyílik kiállítás a magyar fotográfia ünnepét.

Barta Zsolt Péter: Cápa
Az esemény részletes programja