Magyar hétvége a Genfi-tó partján

Képző

A nernier-i városháza ?Nyitás Európára? jegyében elindított kulturális programsorozata első hétvégéjén hazánkat látja vendégül a kellemes hangulatú franciaországi kisváros. Nernier mintegy 20 km-re Genftől, a Genfi-tó partján fekszik, alig több mint ezer fős lakossága 19 nemzetből származik. A város ? amerikai származású ? kulturális alpolgármestere, Madame Klesta kezdeményezésére, a genfi Kodály Stúdió Zeneiskola, a Genfi Magyarok Egyesülete és a Párizsi Magyar Intézet közös szervezésében június 25-én és 26-án a magyar kultúrával ismerkednek a helyiek.

Szombat délután A. Szabó Magda, a PMI igazgató-helyettese tart előadást a magyar kultúráról, ezután megnyitják a szegedi festő, Farkas Gyula, illetve a budapesti textilművész Orient Enikő kiállítását. Este hatkor mindkét nap hangversenyre kerül sor a templomban: itt a Kodály Stúdió Zeneiskola és a Budapesti Zeneakadémia növendékei lépnek fel. Szombaton este magyar finomságokat kínálnak az érdeklődőknek, akik pedig a mozgást többre tartják a kulináris élvezeteknél, azok a Pannónia néptánc csoport tagjaival perdülhetnek táncra.

Vasárnap délután kerül sor a ?Gulyás fesztiválra?, melyen makói szakácsok kínálják marha-, birka- és borjúhúsból, valamint halból főzött remekeiket. Ezt követően szabadtéri koncerteket tartanak.

A Hagyományok Háza segítségével mindkét nap hat magyar kézműves is jelen lesz műveivel: délutánonként Bércziné Szendrő Csilla tojásíró, Gera Klára nemezelő, Csuporné Angyal Zsuzsa fazekas, Komjáthy Ágnes szövőmester, Decsi Kiss Mária gyöngyfűző és Gáts Tibor hangszerkészítő avatja be a gyerekeket mesterségük fortélyaiba.

MAGYAR HÉTVÉGE A FRANCIAORSZÁGI NERNIER-BEN

DÁTUM : JÚNIUS 25-26.