A Magyar Kultúra Napján átadott kitüntetések

Képző

Csokonai Vitéz Mihály Alkotói-díjat kapott: Báron László bábművész, a kecskeméti Ciróka Bábcsoport művészeti vezetője; Borsos István képző- és iparművész, a püspökladányi gimnázium nyugalmazott igazgatója; Durányik László karnagy, a kecskeméti Kodály Iskola tanára; Keserű Imre diákszínjátszás tagozatvezető, a budapesti Keleti István Alapfokú Művészetoktatási Iskola és Művészeti Szakközépiskola és a szentesi Horváth Mihály Gimnázium tanára. Továbbá Novák Zsuzsanna koreográfus, a budapesti Supernova Táncegyüttes, Promontor Tárcsportklub művészeti vezetője; Szabadi Mihály koreográfus, táncgyűjtő, a sióagárdi együttes-vezető koreográfusa; Szathmáry-Király Ádám, fotóművész, a kazincbarcikai Polgármesteri Hivatal vezető főtanácsosa.

Csokonai Vitéz Mihály Közösségi-díjat kapott a pécsi Bartók Béla Férfikar, a szanyi nagyközség Bokréta Néptáncegyüttese, a soproni Fotóklub Egyesület, a mezőtúri Szivárvány Citerazenekar, a Zala Megyei Népművészeti Egyesület.

Bibliotéka Emlékérem-díjat kapott: Bánfalvi Lászlóné, az ózdi Városi Könyvtár igazgatója; dr. Beck Ivánné, az Országos Széchényi Könyvtár nyugalmazott könyvtárosa; Biczák Péter, a szentendrei Pest Megyei Könyvtár igazgatója; Dán Krisztina, a Fővárosi Pedagógiai Intézet nyugalmazott könyvtárosa; Győrfi Csabáné, a Pécsi Városi Könyvtár igazgató-helyettese. Továbbá dr. Keveházi Katalin, a Szegedi Tudományegyetem, Egyetemi Könyvtá osztályvezetője; dr. Koltay Klára, a Debreceni Egyetem Nemzeti Könyvtárának főigazgató-helyettese; Lukács Zsuzsanna, az Országos Idegennyelvű Könyvtár osztályvezetője; Poós Lászlóné Schmidt Veronika, a Budapesti Gazdasági Főiskola Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Kar Elektronikus Könyvtár vezetője; Szilágyi Sándorné Zsigó Judit, a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár igazgató-helyettese.

Márai Sándor-díjat vehetett át: Grendel Lajos Kossuth-díjas író; Tóth Krisztina József Attila-díjas költő- műfordító; Márton László József Attila-díjas író, drámaíró, műfordító.

Szent-Györgyi Albert-díjat adományoztak: dr. Babinszky Lászlónak, a Kaposvári Egyetem rektorának; dr. Berta Andrásnak, a Debreceni Egyetem tudományos rektor-helyettesének, egyetemi tanárának, klinikai igazgatónak, az orvostudomány doktorána; dr. Dékány Imrének, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanárának ;dr. Gáborjányi Richardnak, a Pannon Egyetem egyetemi tanárának, a mezőgazdasági tudomány doktorának; dr. Gebei Sándornak, az Eszterházy Károly Főiskola tanszékvezető egyetemi tanárának, a történelemtudomány doktorának; dr. Gömör Bélának, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanárának, az orvostudomány kandidátusának; dr. Hrubos Ildikónak, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatási rektor-helyettesének, egyetemi tanárnak, a szociológiai tudomány kandidátusának; dr. Huszenicza Gyulának, a Szent István Egyetem egyetemi tanárának, az állatorvos-tudomány doktorának; dr. Magyar Györgynek, a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola főiskolai tanárának, a neveléstudomány kandidátusának; dr. Meggyesi Tamásnak, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professor emeritusának; dr. Pintér Andrásnak, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanárának, az orvostudomány doktorának; dr. Schmidt Istvánnak, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanárának, a műszaki tudomány doktorának; dr. Szenthe Jánosnak, az ELTE Matematikai Intézete tudományos tanácsadójának; dr. Szilágyi Lászlónak, a Debreceni Egyetem egyetemi tanárának, a kémiai tudomány doktorának. Posztumusz díjat a közelmúltban elhunyt dr. Bence Györgynek, az ELTE Filozófiai Intézete egyetemi tanárának adtak.

Apáczai Csere János-díjat adott a minikszter: Bakondi Jánosnak, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem címzetes egyetemi docensének; dr. Bartha Gyulának, az acsai Általános Művelődési Központ igazgatójának; dr. Cseh Bélának, a bajai Eötvös József Főiskola Gyakorló Általános Iskolája igazgatójának; dr. Géher Istvánnak, az ELTE egyetemi tanárának, az irodalomtudomány kandidátusának; Fodorné dr. Győri Piroskának, a gyöngyösi Károly Róbert Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola igazgató-helyettesének; Hegedűs Oszkárnénak, a IV. kerületi Berzeviczy Gergely Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Külkereskedelmi Szakközépiskola igazgatójának;Horn Györgynek, a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium alapító pedagógiai vezetőjének, a Független Pedagógiai Intézet alapító igazgatójának; Kerékgyártó Istvánnak a tállyai Közép-európai Művésztelep és Szabadiskola vezetőjének;Megyimóreczné Schmidt Ildikónak, a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola tanszakvezető zongoratanárának; dr. Molnár Sándornak, a Szent István Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának, tudományos tanácsadónak, a matematikai tudomány doktorának; Nagy Erzsébetnek, a XIII. kerületi Zeneiskola tanszakvezető gitártanárának; dr. N. Szabó Józsefnek, a Nyíregyházi Főiskola tanszékvezető egyetemi tanárának, a politikatudomány kandidátusának; dr. Oláh Évának, a Debreceni Egyetem egyetemi tanárának, klinikai igazgatójának, az orvostudomány doktorának; dr. Ötvös Péternek, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docensének, az irodalomtudomány kandidátusának, Sádt Edének, a XIV. kerületi Kós Károly Kollégium igazgatójának; dr. Szabó Miklósnénak, a kiskunhalasi Bernáth Lajos Kollégium nyugalmazott igazgató-helyettesének. Továbbá Szakács Mihályné Dr. Farsang Máriának a Tessedik Sámuel Főiskola főigazgatójának, főiskolai tanárnak; dr. Szegfű Lászlónak, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető főiskolai tanárának, a történelemtudomány kandidátusának; dr. Szirmai Imrének, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanárának, klinikai igazgatójának, az orvostudomány doktorának; dDr. Szuhay Miklósnak, a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusának;

Kiss Árpád-díja adományoztak: dr. Chrappán Magdolnának, a Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Pedagógiai Főiskolai Kar főiskolai docensének; Nagy Jenőnének, a Tessedik Sámuel Főiskola főiskolai adjunktusának; dr. Sovány Istvánnak, a XIV. kerületi Wesselényi Miklós Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola igazgatójának; Tóth Béláné Dr. Köröspataki-Kiss Ágnesnek, a Budapesti Műszaki Főiskola egyetemi tanárának; dr. Tölgyesi Józsefnek, a Kodolányi János Főiskola főiskolai docensének, a Neveléstörténet folyóirat főszerkesztőjének;

Brunszvik Teréz-díjat adományoztak: Kirsch Évának, a nyergesújfalui Benedek Elek Óvoda vezetőjének;Kissné Dr. Korbuly Katalinnak, a Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Pedagógiai Főiskolai Kar dékánhelyettes, tanszékvezető főiskolai docensének; Kovács Gábornénak, a szombathelyi Benczúr Óvoda vezetőjének; Mezőfi Zoltánné közoktatási szakértőnek, óvodai szaktanácsadónak; Perlai Rezsőné dr-nak, az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kara nyugalmazott főiskolai docensének; Tóth Józsefnénak, a Pécs-Szabolcsi Óvoda nyugalmazott óvodavezetőjének; Varga Istvánnénak, az Ózd-Farkaslyuk Óvoda nyugalmazott óvodavezetőjének.

Németh László-díjat adtak: Árvai Gézánénak, az Erzsébetvárosi Pedagógiai Szolgáltató Központ pedagógiai előadójának; Baloghné Béni Gabriellának, a IV. kerületi Homoktövis Általános Iskola igazgató-helyettesének; Bató Flóriánnak, a békéscsabai 10. Számú Általános Iskola tanárának; Bánfalvi Katalinnak, a debreceni Simonffy Emil Zeneiskola tanszakvezető gordonkatanárának; Dr. Biernaczky Szilárdnénak, a XII. kerületi Solti György Zenei Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatójának; Fekete Ildikónak, a XIII. kerületi Zeneiskola zongoratanárának, korrepetitornak; Gömöry Andrásnak, a VIII. kerületi Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezető tanárának; Jósa Erzsébetnek, a IV. kerületi Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium tanárának; Nagy Ernőnek, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma tanárának, karnagynak; dr. Rónai Miklósnak, a XI. kerületi Mechatronikai Szakközépiskola és Gimnázium igazgatójának; Rudolf Ottónénak, a Drámapedagógiai Társaság Életmű-díjas drámapedagógusának; Papp Andornénak, a I. kerületi Toldy Ferenc Gimnázium igazgató-helyettesének; dr. Szederkényi Józsefnek, a pécsi Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola igazgatójának; Ujvári Sándornak, a székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnázium tanárának; Zátonyiné Fazekas Erzsébetnek, a békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium igazgatójának.

Karácsony Sándor-díjat adományoztak: Ale Istvánnénak, a görbeházi Széchenyi István Általános Iskola tanítójának; Balás Andrásnénak, a XII. kerületi Kiss János Általános és Középiskola igazgató-helyettesének; Dornbach Ferencnének, a pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskola nyugalmazott tanítójának; Genzelmann Jánosnénak, a váci Radnóti Miklós Általános Iskola igazgató-helyettesének; Kiss Attilánénak, a szombathelyi Paragvári Utcai Általános Iskola tanítójának; dr. Orbán Istvánnénak, a vonyarcvashegyi Eötvös Károly Közös Fenntartású Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanítójának; Péter Istvánnénak, a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola tanítójának; dr. Szabó Gézánénak, a Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskolája és Gimnáziuma szakvezető tanítójának; Szlahóné Szilágyi Margitnak, a vecsési Halmi Telepi Általános Iskola tanítójának; Tóka Zoltánnénak, a budaörsi Mindszenty József Római Katolikus Általános Iskola igazgató-helyettesének.

Éltes Mátyás-díjat adtak: Bagotai T. Györgyinek, a Beszédvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és a BLISS Alapítvány logopédusának; Kröpfl Mihálynénak, a Fővárosi Önkormányzat Pilisi Óvodája, Általános Iskolája és Gyermekotthona igazgatójának; Máténé Sej Jolánnak, a pécsi Éltes Mátyás Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium igazgatójának; Pató Endrénének, a sárospataki Erdélyi János Általános Iskola és Kollégium gyógypedagógusának; Virágh Károlynénak, a IX. kerületi Szabóky Adolf Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola gyógypedagógusának, logopédusnak.