A rangos európai eseményen 22 múzeum, galéria, atelier és művészeti projekt mutatkozott be. Tevékenységeik a művészet valamennyi területét (képző, ipar, fotó, és videó-művészet, public art) felölelik, ám közös bennük, hogy valamennyien értelmi fogyatékos vagy mentális zavarokkal élő alkotókkal dolgoznak, működnek együtt.
Egyedüli magyar kiállítóként szerepelt a fórumon a Tárt Kapu Galéria, mely nagy összefogás eredményeként nyílt meg az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) területén 2004-ben, mint első hazai art brut kiállítóhely. Az Intézmény 2007-es bezárását követően a Tárt Kapu Galéria kiállítási anyaga jelenleg a Merényi Gusztáv Kórház Gyógyító célú Foglalkoztatójában tekinthető meg, és a művészeti műhely is itt működik. Magyar atelier először, ez alkalommal jutott el külföldre és mutatkozhatott be a nemzetközi közönség előtt.
Az elmúlt ötven évben az outsider art jelensége hosszú utat járt be, nemcsak a művészet területén, hanem kulturális és szociális értelemben is. Ma az outsider art különböző múzeumokat, galériákat, magángyűjteményeket tudhat maga mögött, s a kortárs művészet élénk alkotó eleme.