Májustól kortárs vízi szobrok a Városligetben

Képző


erikbinder_tokiallitas.jpg
Erik Binder munkája
 
(MTI) - Az eredeti tervek szerint a rendhagyó kiállítás ideje alatt a Szépművészeti Múzeum zárva lett volna, de az épület térszint alatti bővítése végül nem kezdődik el - mondta el a múzeum főigazgatója. Baán László közlése szerint így az intézmény a falakon belül és kívül is kínál majd új látnivalót a nyáron, június elején nyílik ugyanis az Utazás a múmiák világába munkacímű kiállításuk.
    
Az Art on Lake igazi uniós projekt: az EU 14 országából érkeznek neves alkotók munkái a Városligeti-tóra, amely felújítása után ezzel a rendezvénnyel mutatkozik be ismét a látogatók előtt, akik körbe is csónakázhatják majd a vízi szobrokat - emelte ki a főigazgató.
    

krzysztofmbednarski_tokiallitas.jpg
Krzysztof M. Bednarski alkotása
 
A kiállítás rendezője, Jerger Krisztina művészettörténész emlékeztetett: tíz évvel ezelőtt, a millennium tiszteletére már volt szoborkiállítás a tavon, akkor azonban csak magyar művészek munkáiból válogattak. "Most a hároméves nemzetközi projekt során a Szépművészeti Múzeum profi csapata állt mögöttünk" - tette hozzá.
    
A szabadtéri tárlaton való részvételre a francia Anne és Patrick Poirier, a spanyol Susana Solano és Jaume Plensa, a német Günther Uecker, Via Lewandowsky és Willi Weiner, a román Daniel Knorr, a cseh Kristof Kintera és Jirí David, a szlovák Erik Binder, az angol Heather Allen, a finn Tea Mäkipää és Halldor Ulfarsson, a holland Laurens Kolks és Paul Segers, az osztrák Brigitte Kowanz és Joseph Bernhardt, az olasz Mimmo Roselli, a lengyel Magdalena Abakanowicz és Krzysztof M. Bednarski, a belga Gert Robijns, a szlovákiai Németh Ilona, illetve a magyar El-Hassan Róza, Kelemen Zénó és Kicsiny Balázs kapott felkérést, de a kiállításon látható lesz Pán Márta N.N.111. című, a múzeum gyűjteményéhez tartozó vízi szobra is.
    

magdalenaabakanowicz_madar_tokiallitas.jpg
Magdalena Abakanowicz: Madár
 
Mint Jerger Krisztina hangsúlyozta: a munkák jelentős része kimondottan a Városligeti-tóra készült. Elsőként Magdalena Abakanowicz Madár című alkotása száll majd le a tó vizére, de a rendező kiemelte többek között Günther Uecker 20 méteres, hajó formájú víz-vitorla szobrát is. Németh Ilona két hatalmas úszó kertet készített, melyeket a rendezők bérbe szeretnének adni gondozásra.
    
El-Hassan Róza Felkiáltójel című munkáját állítja ki. Mint a képzőművész felidézte, két éve kapott felkérést az Art on Lake szervezőitől, akiknek egy fonott szobrot javasolt. A kirekesztés ellen tiltakozó, de az összefonódás jegyében létrejött alkotás roma kosárfonó művészekkel együtt készült, többféle fonási technika alkalmazásával.
 

teamakipaa.jpg
Tea Mäkipää alkotása
 
A kurátor hozzáfűzte, a kiállítás ideje alatt a 35 ezer négyzetméteres vízfelületen egy színpadot is felállítanak, amely hazai és európai társművészeti programoknak ad majd otthont.
 
A május 24. és szeptember 4. között megtekinthető kiállításról a www.artonlake.hu honlapon találhatnak részletes információkat az érdeklődők.