Mányi István építész a Zeneakadémia új épületének tervezéséről

Képző

(MTI) A stúdió vezetője, Mányi István Ybl-díjas építész a Zeneakadémia új, egy korábbi épület megújításával létrejött oktatási objektumának átalakításáról beszélt.

 
A Zeneakadémia felújítására 2003-ban hirdettek tervpályázatot. Az építész kamara Mányi Istvánt jelölte a bíráló bizottságba, talán azért, hogy csökkentsék a konkurenciát. ?Úgy döntöttem, megtiszteltetésnek veszem és elfogadom a megbízást. A Zeneakadémiával való kapcsolatom így kezdődött ? idézte fel Mányi István. ? Az egyetem több kísérletet tett rá, hogy az oktatási program egy részét kivigye a Liszt Ferenc téri épületből, hiszen a nagyszerű Korb Flóris és Giergl Kálmán 1907-ben megnyitott zenepalotája nem arra készült, hogy ilyen nagy tömegű oktatás folyjon benne, hogy egy mai szemmel is teljes egyetemi irodai apparátust fogadjon be. Világos volt, hogy ezektől tehermentesíteni kell.?
 
A Szigony utcától Észak-Csepelig ötféle elképzelés is szóba került, mint kiegészítő, tehermentesítő hely. De mindegyik túl távolinak tetszett a Liszt Ferenc tértől és az Andrássy úti Régi Zeneakadémiától. Végül a fenntartó Minisztérium segítségével az egyetem megtalálta a Wesselényi utca és Hársfa utca sarkán az ideális helyet, gyalog tíz percre a Zeneakadémiától.
 
?Legutóbb egy divatiskola működött itt. Építészeti szempontból nagyon jó minőségű az épület, bár nem jegyzett alkotása Feszl Frigyesnek, mégis biztosan az övé. A struktúrája is jó, nem lakóháznak készült. Mi a kitűnő minősége miatt úgy kezeltük a Wesselényi utcai házat, mintha egy műemlék épülettel foglalkoznánk ? mutatott rá az építész. A belső udvarát sajnos agyonépítették, onnan mi kirámoltunk mindent. Végül fele-fele arányban a meglévő épületből és új részekből áll az oktatási központ. Nem változtattuk meg a magasságát. Az utca felől annyit látni, hogy a tetősík egy kicsit meredekebbé vált, így a tetőtérbe két szintet tudtunk beépíteni."
 
Az udvarban egy kétszintes aulát és gyakorlótermet helyeztek el. A pincéig lenyúló légtérben a földszinttel összenyitott nagyzsibongó és aula a földszint fölött egy üvegtetővel van zárva, így izgalmas és szép tér keletkezett. "Ebbe a házba kellett elhelyezni azt az elképesztően sűrű programot, amellyel tehermentesíteni lehet a főépületet. A tervezés során kiemelkedő szempont volt az akusztika és a hangszigetelés, hiszen az épületet védeni kell a külső zajtól. A környezetet pedig az épületből kijövő zajtól, mert a szomszédban lakók bizonyára nem mindig örülnek a dobosok, harsonások gyakorlásának? Olyan gyakorló teremsort alakítottunk ki, amelyik 24 órában üzemelhet, mert akkora az igény az egyszemélyes gyakorlásra. És a legnehezebb a gyakorlószobák közötti hangszigetelés volt, ki kellett zárni az épületen belüli áthallásokat" ? mondta el az építész.
 
"Tetézi a dolgot, hogy a Wesselényi utcában professzionális hang- és videofelvételi stúdiót is ki kellett alakítanunk, amelynek a technikai-akusztikai felszereltsége teljesen új alapokra helyezhető  ? fűzte hozzá. ? A Hársfa utcai szárnyban a második emeleten helyeztük el, és olyan szigetelést kapott, mintha süketszoba lenne, persze a belső akusztikai mechanizmusoknak jól kell működniük. Hiszen vizsgafelvételek is készülnek itt, amelyeket egy referenciateremben vissza lehet játszani és értékelni. Mivel ez az épület lesz az egyetem informatikai központja, a tetőn gondoskodni kellett az optikai kapcsolatról a Liszt Ferenc téri épülettel, és az informatika minden ágazata is megjelenik már egy ilyen oktatási épületben."
 
A gyakori hangszerszállítási és más gazdaság-logisztikai kérdésekre is választ kellett találni, a Hársfa utcai kapu meghagyása mentesíti ezek alól a Wesselényi utcai főbejáratot. Ilyen megoldásokból állt össze ez az uniós forrásból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósult Wesselényi utcai új oktatási épület.