Szerb Antal 1935-ben, a Budapesti kalauz Marslakóknak című groteszkjében egy szellemes fordulat után hirtelen így vall: "Ha egyszer örökre el kellene hagynom a Várost, aznap megöregednék..." A Knollban kiállító magyar és német alkotók, Gőbölyös Luca, Silke Grabinger, Christian Mittermayr, Nemes Csaba, Almut Rink és Szentesi Csaba azonban már nem érzelmes etűdöt produkálnak a városi tér működéséről szóló munkáikban, hanem kínos precizitással jelölik ki azokat a pontokat, ahol a város hazudik, lop, csal, kurválkodik. A kiállítás eredeti célja szerint azt vizsgálja, hogy a városi tér csupán közömbös hátteret jelent a kortárs képzőművészet számára, vagy érzékenyen lereagálható szociális tematikát, ami együtt adja a témát és a keretet.
A kiválasztott művészek a fotó, a videó, a hagyományos táblakép és a koncept műfajait kutatási módszerként használják. Céljuk nem egészen fedi az eredeti elgondolást, de ettől csak árnyalódik a kép. Mert erre a kérdésre nincs igen és nem, mint ahogyan a város mint közeg sem egynemű, egyolvasatú. Van benne ABC, de van CBA is, előre-hátra olvasható tájékozódási pontok, attól függ, honnan és ki nézi. Nemes Csaba éppen ezt az ide-oda forgatott szórendet szerelte át a "saját termék" hamisíthatatlanul pocsék designjának változatos képére. Képes krónikája a sarki bolt szocialista gőgjétől a CBA márkátlan termék-kiszereléséig elemzi végig öntudatunk árulásait.
Gőbölyös Luca a kacsintó nőcis képeslap mintájára egy ideje egymáson átható képeket csinál, az itt kiállított igazolványkép alatt megjelenik a család tehene, finom történetbe illesztve a város, a konyha, a gyerekkor és az emlékezés homályos terepeit; Szentesi Csaba viszont egy-egy emblematikus budapesti szobor virtuális áthelyezésével új látószöget fest a város mai képe és a fiktív, turisztikai imázs között. Az ő részvételük ezek a terepen sorsanalízis is, de Almut Rink videóra vett túrája egy múzeumnak berendezett lakótelepi lakásban már inkább kívülállást, mint fájdalmas iróniát sejtet. Silke Grabinger és Christian Mittermayr társasjáték-objektje is ilyen, hiába elemzi szociológiai pontossággal a budapesti kínai kolóniák helyzetét. A játék egyébként jól modellezi a kínai közösség életét és kacérkodik az egzotikum szférájával is, az idegenek kedvesen érthetetlen humorával.
