Másodszor is állást foglalnak
A Pécs városának támogatásával létrejött csoportos tárlat ismételt célja, hogy több mint negyven fiatal magyar képzőművész munkáján keresztül mutassa be a hazai képzőművészet dinamikájának egy szeletét és a benne található szubverzív, építő és romboló pozíciókat.
A kiállítók különböző formavilággal dolgoznak, de közös bennük, hogy a magyar társadalmat foglalkoztató kérdésekre és problémákra kritikusan reflektálnak, legyen az a természetben, a munkában, az emberi kapcsolatokban, vagy általánosságban az életben tapasztalható negatívumok kiemelése, a világ túlmediatizáltsága, illetve a kizáró normákkal szembeni elégedetlenség. A kortárs művészet teljességgel szabad nyelvezetén, autonóm helyzetből szólnak a látogatókhoz ezek az alkotások és ahogy a pályázóknak is állást kellett foglalniuk, úgy reméljük, hogy a befogadókat is véleménynyilvánítás megfogalmazására készteti majd a bábszínház összes zugában egy hónapig látható tárlat.
A kiállítást egy internetes pályázat előzte meg, mely publikusságával virtuális szalonként is értelmezhető. A tárlat bezárásakor egy független szakmai zsűri nyolc alkotást választ ki, melyek az év októberében a Párizs melletti Montrouge-ból induló Jeune Création Européenne elnevezésű, fiatal európai művészeket bemutató, utazó biennálén képviselik Magyarországot. Ez a biennálé 2012 szeptemberében érkezik el Pécsre.