Medgyessy-Kovács Gyula tárlata a Szalóky Anna Galériában

Képző

Néhány gondolat művészetemről: Számomra a képzőművészet és a zene nagyon is organikusan kapcsolódik egymáshoz, szinte elválaszthatatlan egymástól. Igényes zene hallatán, vizuális képek, víziók, jelek, színfoltok sorozata vetítődhet ki bennünk, belső látásunkban, de fordítva is igaz, egy képzőművészeti alkotás láttán, képi élmény hatására belső hangok, ritmusok, harmóniák vagy éppen diszharmóniák özöne hallatszódhat bensőnkben. Összekötő kapocs minden művészi ágban a ritmus, mely nélkül valójában egyik sem létezhet. A harmónia, diszharmónia, absztrakció, a figurativitás, vagy az improvizáció és kompozíció mind látszólagos ellentétpárok, amelyeknek egymáshoz való viszonylatrendszere ritmikus vagy aritmikus kapcsolódása hozhatja létre művészi produktumot, az alkotást a zenében és a képzőművészetben egyaránt. Absztrakt gesztusokkal építkező, figurális expresszionista festőnek vallom magam, a zenei világomban, kompozícióimban is ezt a fajta expresszionitást próbálom átültetni, illetve megfogalmazni. Az átéltség a kifejezés, szuggesztivitás az erő átvitele, kisugárzása mind a képzőművészetben, mind a pedig a zenében egyaránt alapvető kérdés számomra. Külön köszönettel tartozom családomnak, szüleimnek, feleségemnek, öcsémnek és mesteremnek, Binder Károlynak önzetlen támogatásukért. A kiállítás helyszíne: Bank Center, 1054 Budapest, Szabadság tér 7. A kiállítás megtekinthető: 2005. április 27. - május 06. A kiállítás megnyitja: dr. Feledy Balázs művészettörténész Időpont: 2005. április 27. 18:30