 |
Könnyű megtalálni a berlini Dorotheen Straße-n a Collegium Hungaricum épületét. Nemcsak azért, mert a város szívében van, hanem mert különleges formájával messziről fölhívja magára a figyelmet. Mint korábban beszámoltunk erről, nemrégiben avatták föl régi-új helyén - mert eredetileg, a két világháború közt is itt működött, méghozzá Klebesbelger Kunó kulturális miniszter kezdeményezésére. De az a ház elpusztult, s most a helyére új épült.
Erről is megemlékezett Can Togay, a CHB januárban kinevezett új igazgatója az új helyszín első kiállításának megnyitóján elhangzó beszédében április 5-én, szombaton, népes német és magyar közönség előtt. A kiállítás kurátora Baksa-Soós Vera, aki művészettörténészként évekig dolgozott és tanított Németország különböző városaiban, majd a budapesti LuMu-ban sok nagyszerű kortárs kiállítás megrendezése és háttérbeszélgetéseinek megszervezése fűződik a nevéhez. Most idecsábította őt Can Togay a képzőművészeti programok gondozására, és ennek első eseménye a szombaton megnyíló közös kiállítása Gerhes Gábornak és Roskó Gábornak, akik mindketten a kortárs magyar képzőművészet meghatározó alakjai. Az utóbbi Gábornak épp ezzel egy időben 50. születésnapja alkalmából jubileumi kiállítása is látható a budapesti Ráday utcában.
Belépünk az elegáns térbe, három oldalról üres falak, a negyedik oldalon hatalmas ablak a Dorotheen utcára. Előtte nagy fotelben tekintélyes férfi ül, olvas. Semmi különös, mégsem megy senki a közelébe, érezni, hogy ott valami készül. "Hol vannak itt a képek?" - kérdezi mellettem valaki. Egyszercsak mindenki elcsendesedik, a férfin reflektor, mikroporton keresztül hallani a hangját, a bibliai Példabeszédekből olvas föl németül. Az üvegen túl látni Togayt, amint öltönyösen-nyakkendősen egy mikrobuszféleséget irányít az épület felé, és az jön, jön, jön... - már majdnem az üvegen is keresztül hajt. A lámpái a szembe világítanak, megáll, és kipattan két orvosféleség, azon vitatkozva, hogy ide kellett-e jönniük. Rajtuk is mikroport, úgyhogy behallatszik. Gerhes és Roskó.
Bejönnek, csatlakoznak a férfihoz, ők magyarul olvassák a Bibliát, de ez inkább motyogás, zörejeket kevernek - és a közönség figyel - vajon mi lesz? Vége lesz, és ezután következnek a már említett ünnepi beszédek. A kiállítás megnyílik, az alkotások is előkerülnek, egy emelettel följebb kell menni. A Roskó-rajzokból jól ismert furcsa állat-ember/ember-állat figurák ezúttal félméteres porcelánszobrokban. A falon függő szövegből megtudni, hogy a művész évekkel ezelőtt talált rá a kínai porcelánra, és ennek a fölfedezésnek a termékei láthatóak itt. Az állatok a terem közepén egymással szemben ülnek négyzetalakban, a látogató csak be-beleselkedhet közéjük, mit is csinálnak.
A falakon pedig kék szegélyű műanyag felhőkbe egyszerű vonásokkal fölskiccelt emberfigurák, Gerhes Gábor alkotásai. Azokra a buborékokra is emlékeztetnek, amelyekbe a képregény-hősök dialógusai vannak írva. "Gerhes talált egy újabb formát" - jegyzi meg valaki mellettem.
Sokan vannak a kiállításon, remélhetőleg hozzászoknak majd a berliniek, hogy itt mindig történik valami. Mindenesetre jelen vannak a tekintélyes művészeti újságoktól, no, meg a magyarországi művészeti élet iránt érdeklődők közül.
Véletlen egybeesés, de fontos találkozás, hogy ezen a napon érkeztek a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező tanszékének diákjai, tanárai, köztük például Bányai Tamás, Csanádi Judit, Duró Győző vagy Zeke Edit Berlinbe, hogy megismertessék a hallgatókkal a város építészeti értékeit, esténként pedig napjaink legizgalmasabb színházi előadásait láthassák és vitatkozhassanak róla. Ők valamennyien ott voltak a Collegium Hungaricumban, így aztán máris jó kis találkozóhellyé vált a különböző művészeti ágak képviselői számára. A tanszékvezető Csanádi Judit elmondta, hogy később a hallgatóik munkáiból is szeretnének kiállítást szervezni itt.
Így legyen.
