A plakátművészet, amely a huszadik század egyik legelevenebb műfaja volt, a huszonegyedik században teret veszít és átalakulni kénytelen. Elegendő erőt érzünk magunkban ahhoz, hogy tervezői és szervezői tevékenységünkkel e változó feltételek közt is hatékonyan szolgáljuk a plakátművészet jövőjét, tudjuk azonban, hogy e célok csak szakmánk legkiválóbbjainak összefogásával és segítő támogatásával válhatnak valóra. A kiállítás színvonala igazolta az alapítókhoz fűzött reményeket. A huszonegy plakát mindegyike egy-egy mestermű. Vagy kihívó és ellentmondó színeikkel, vagy merész kompozícióikkal, vagy grafikai bravúrral hatottak a nézőkre. A plakát, amely az utcán érzi magát otthon, színeivel messziről kell, hogy felkeltse a járókelők figyelmét, ezért a kiállító teremben még élénkebben hatottak a vörös-fekete ellentét párok: a fekete macska, vörös háttérben, egy szürke hal alakú félig nyitott bicskával, amelyet alkotója a kompozíció közepre helyezett. A sárga- fekete színek ellentétére épülő emberi fej, amelynek nyelve egy banánra emlékeztet, és itt már jelen van a "klasszikus" plakát humor, geg, karikírozás, amely annyira jellemezte a hetvenes-nyolcvanas évek híres plakátjait. A fricska valahogy mindig bekúszott a lengyel művészek alkotásaiba. Itt és most, a magyaroknál is gyakorta domináns. Az Üvegtök című plakát hőse egy olyan rocker, aki majdnem lenyeli a mikrofont. A nagy ívók, olyan bajuszos kurucos férfi, aki dönti magába a vörös nedűt. A Bone - Csont címűn képen, egy kismalac háttal nekünk bámul és mellette saját gyereknek öltöztetett mása ül. Együtt néznek a csontra, szépen ülve a szürke tónusú képben, elevenen humorral átitatva. A humor lecsengése felé mutat az az ember, akit alkotója úgy ábrázol, hogy a képszéleken különféle testrészei láthatóak, majd ő maga középen úgy, hogy a hiányzó testrészeit látjuk, miközben a meglévők fehér téglalappal kitakarva nem láthatóak. Fanyar önkritikus választás a József Attila idézetre épülő: Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám című kép, amely a mai XXI. század gyermekét rajzolja meg nekünk, amit a technika csodálatos vívmányai közt üvöltve bömböl. Szülők nélküli, de mindent megkapó gyerek ő, mégis magányos. A modern család kritikája szól hozzánk ebből a grafikus alkotásból. Az erkölcsök torzulását, a mai divatos modelleket felsorakoztató képen láthatjuk, ahol egyforma anorexiás női testek állnak, mint manökenek a kifutón, és alul klasszikus molett női alak, akinek, éppen egy vámpír akarja vérét kiszívni. Szintén grafikus alkotás a Mona Lisa kép, ahol körbe-körbe halad a híres portré, de a kép közepén - mint egy szakállas isten - egy férfi van. Szépek a szimbolikus alkotások, a pillangó, amely szíjjal van megkötve, vagy a homokon elterülő hal, amely lánccal van összefogva. A kiállítás jelképének azt a plakátot tartom, amelyben egy vitorlás halad a hullámzó kék tengeren, de csónakteste portré, emberi arc. Ez a plakátművészek sorsa ma. A tenger árjában, a hullámok között kell megtalálniuk azt az új utat, amely még nem tudni merre visz, csak azt tudni, hova kell megérkezni. Alapítók: Árendás József, Balogh István, Bányai István, Baráth Ferenc, Ducki Krzysztof, Felvidéki András, Kemény György, Keresztes Dóra, Orosz István, Pinczehelyi Sándor, Pócs Péter, Rostoka Vladislav, Schmal Károly A kiállítás megtekinthető: 2005. január 28. - február 11. A kiállítás helyszíne: Lengyel Intézet - Budapest, VI. Nagymező u. 15. Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 9-18 óra között Vajda Ildikó/Artnet
