Megérkeztek az André Kertész-képek a Nemzeti Múzeumba

Képző

 
(MTI) A kiállított képek legtöbb darabja vintázs, illetve a fényképész által jóváhagyott kópia. Fisli Éva muzeológus, kurátor elmondta: Magyarországon még soha nem volt látható André Kertész munkásságának egészét átfogó tárlat. A muzeológus hangsúlyozta: a kiállítást a párizsi Jeu De Paume múzeum állította össze 2010 szeptemberében, a képek a svájci Winterthur és Berlin után érkeznek Budapestre. Fisli Éva kiemelte, hogy a 250 műtárgy között számos könyv, katalógus és egyéb tárgy is látható lesz a Magyar Nemzeti Múzeum József nádor termeiben mintegy ezer négyzetméteren.
    
A kurátor emlékeztetett arra, hogy a fotográfusnak először az 1930-as években nyílt kiállítása Torzulások című sorozatából a Vigadó Galériában. Ezt követően ugyan több tárlat is megemlékezett André Kertészről, de azokon többségében a kiállításokra készült kópiák voltak láthatók ? tette hozzá.     
 
A pénteki kicsomagoláson a speciális ládákból elővett tizennyolc darab, 8x8 centiméteres polaroid képről elmondta: a fotók az 1970-es években, André Kertész feleségének halála után készültek egy ajándékba kapott fényképezőgéppel. "A képek főszereplője egy üveg brüszt, amelyet egy kirakatban látott meg André Kertész. A szobor a feleségére emlékeztette" ? magyarázta a kurátor.     
 
A kiállításhoz egy kamaratárlat, valamint egy egynapos konferencia is kapcsolódik. A kísérőkiállítás A Kertész-képek. Kertész és Magyarország címet viseli, és azt mutatja be a látogatóknak, hogyan alakult Magyarországon a Kertész-életmű recepciótörténete. Az autorizált kópiákat és néhány vintázst felvonultató tárlat számos intézmény együttműködésével jött létre, de néhány magángyűjtemény is kölcsönzött fotográfiát.