Az ékszer a művészeti kánonban a csöndes műfajok közé tartozik: nagy figyelmet igényel, dimenzióját, formáját, határait nemcsak belső változásai során éri el, hanem környezete is formálja. Amikor egy ékszer üveg mögött, vitrinben "pihen", egészen más arcát mutatja, mint ha valaki viseli. A valódi ékszer viszont nemcsak akkor hat, amikor az ember felteszi magára, hanem művészeti tárgyként is. |
Karl Fritsch: Öt gyűrű | Gerd Rothmann: Achilles sarok | |
A német ékszerművészet nagyjaihoz tartozó öt művész: Daniel Kruger, Gerd Rothmann, Karl Fritsch, Bussi-Buhs és Hermann Jünger Münchenből, az ékszerművészet fellegvárából hozták el legszebb darabjaikat. Műveik világszerte jelentős gyűjteményekben találhatók, s épp ezekben a napokban Németországban a kortárs művészet legnagyobb múzeumi projektje, a Pinakothek der Moderne 400 négyzetmétert szentelt a kortárs ékszerművészetnek. |
Hermann Jünger: Függő | Daniel Kruger: Bross | |
A korábbi kultúrákban az ékszer elsődlegesen az imperiális hatalom jele volt, s ebből fakadóan az újkori ember számára is törvényszerűen következett, hogy a díszítés a vagyoni helyzetet tükrözi. A Goethe Intézet üvegtárolóiban kiállított munkákat szemlélve bizton állíthatjuk: ezek a művészek nem így gondolkodnak. Ők radikálisan fellépnek a hagyományos társadalmi elvárásokkal szemben. Munkájuk eredményeként az ékszer autonóm médiummá vált. Megfogalmazásukban az ékszer szellemi jelenség (termék), melynek csábító szépsége nem cél többé. Az ékszer díszítő vonásai számukra jelentéktelenné váltak. Van, aki egy egészen kis beavatkozás segítségével emel ki egy antik darabot a történelmi kontextusból, és formálja át a 21. század számára. Van, aki a szintetikus anyagok felhasználásával éli ki kreativitását, s esztétikát teremt. Más karperecet, nyakéket, könyöktárgyat, aranyorrot úgy formál, hogy modelljei testrészeiről "másol". Míg megint más egy törött, elkopott, elvékonyodott gyűrűt gyantából formált mandzsettával erősít meg. Minden művészeti tárgy önálló életet él, s az üveg alatt is valódi ékszer. |