Megfogható - Somorjai László éremkiállítása

Képző

Az alapötlet abból a célból született, hogy az éremalkotások, az eddigi viszonylag közömbös megjelenéshez képest kiteljesedett élményt nyújtsanak a közönség számára, vagyis, hogy kézbe lehessen venni őket. Sajátságukból adódóan, abból, hogy méretük, anyaguk, formáik, a jelentéshordozók csak a tenyérbe, ujjak közé fogva szólítják meg a szemlélőt, üveg alá zárva éppen lényegük vész el. Azt az új kiállítás-technikát, amelynek kivitelezését hosszú évek alkotómunkája mellett töprengés, próbálgatás, szervezés és eseti kudarc jellemezte, most ezen a tárlaton bárki kipróbálhatja. A kézbe simuló műtárgyak műfajának egyik újra felfedezője, a Bauhaus műhelyben működő Moholy-Nagy László volt. Érmészettel ő ott, akkor nem foglalkozott, mert nem tartotta aktuálisnak, annál inkább azokkal a kéziszerszámokkal, eszközökkel (Parker toll), amelyekhez a kavicsformák adtak ihletet. Másoknál azóta a kavicsformából éreminspirációk is keletkeztek. Az érem jelenleg nem hat. Évszázadokkal ezelőtti intenzív jelenléte a társadalomban az életmód változásával fokozatosan visszaszorult. Viszont a mindennapi tárgyhasználatban a tapintás ugyanolyan fontos maradt, mint régen. Megnyitó: 2005. október 13-án, 17 órakor. A kiállítást megnyitja: Dr. Mészáros István A kiállítás megtekinthető: 2005. október 13. ? október 16. A kiállítás helyszíne: K.A.S. Galéria, Budapest, 1056 Váci u.36.