Megvalósult művek 2011 - Az NKA által támogatott iparművészek kiállítása

Képző

 Takács Imre

(MTI) ? A Megvalósult művek című tárlatokat 2006 óta minden évben, immár hatodik alkalommal rendezi meg az IMM ? idézte fel a kiállítás csütörtöki megnyitóján a múzeum főigazgatója. Takács Imre hozzátette: ekkora időtávlat még nem történelem, tanulságok levonására azonban már elegendő.

 
L. Simon László, az NKA elnöke megnyitó beszédében először a Nemzeti Kulturális Alap januártól átalakuló struktúrájáról beszélt. Mint kiemelte, noha az Iparművészeti Kollégium beolvad az újonnan felálló Vizuális Művészeti Kollégiumba, az iparművészeti pályázatok támogatására legalább annyi forrás jut majd, mint eddig.
 
Az NKA csütörtökön elfogadott 2012-es stratégiája szerint az Alap ? a miniszteri keret és a tartalékképzés nélkül ? 5 milliárd forintot szán pályázatokra, ebből a vizuális művészetekre 400 millió forint jut. Ha figyelembe vesszük, hogy a könyv- és folyóirat-kiadás másik kollégiumhoz kerül, ez mintegy 10 százalékos növekedést jelent ? hangsúlyozta.
 
L. Simon László a Cseh Borbála kurátor által rendezett tárlatról szólva kifejtette, minden szalonkiállítás szükségszerűen eklektikus, ezért csak akkor értékes, ha felfedezhető benne egy komoly szervező erő. Ez a Megvalósult művek 2011 esetében a művészek design iránti elkötelezettsége, a világ és az ember viszonyát teljesebbé tenni akaró szándék lehet ? vélekedett.
 
Mint kiemelte, a bemutatott huszonöt munka rendkívül változatos mind anyaghasználat, forma és funkcionalitás tekintetében. Boda Gyöngyvér ruhái vagy Radnóti Tamás bútorai például teljes mértékben megfelelnek a funkcionális szempontoknak, míg Fekete László Tornyosoltár: Mária a világ kormányainak kitartó követelésére kőolajat fakaszt című porcelánkompozíciója inkább vitára inspiráló műalkotás ? jegyezte meg a kultúrpolitikus.
 
L. Simon László hozzátette: a Nemzeti Kulturális Alap támogatási politikájának fókuszában olyan műveknek kell lenniük, amelyek a ma nyelvén szólnak a ma világáról.
 
A Megvalósult művek 2011 kiállításon Babos Pálma, Boda Gyöngyvér, Farkas Anna, Fekete László, Fóris Barbara, Gáspár György, Hajdu László, Hauser Beáta, Hernádi Paula, Juhász Ádám, Kaintz Regina, Katona Valéria, Kecseti Gabriella, Koleszár Ferenc, László Edina, Lenkei Balázs, Máder Barnabás, Mezősi Eszter, Morelli Edit, Morvay Ibolya, Pázmány Judit, Radnóti Tamás, Ráthonyi Kinga, Regős Anna és Varga Gábor Farkas munkái láthatók 2012. január 30-ig.