Mennybeli kávéházban babaként üldögélnek a Nyugatosok

Képző


ronaikatalin.jpg
Rónai Katalin

(MTI) - A Szent Péter kávéháza - 100 éves a Nyugat címmel október 26-tól az Erdei Éva Galériában látható tárlat 60 centiméter magas figurái között az érdeklődők ráismerhetnek mások mellett Osvát Ernő, Fenyő Miksa, Schöpflin Aladár, Ady Endre, Kaffka Margit, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Németh László, József Attila és Krúdy Gyula alakjára is.

 
Ady Endre például kalapban, kabátban látható, amint éppen Kaffka Margitot mutatja be Osvát Ernőnek - említette példaként Rónai Katalin, megjegyezve, hogy a figurákat azért egy mennybeli kávéházban helyezte el, mert nem voltak mindannyian kortársak, a Nyugat folyóirat több nemzedéke jelenik meg az alkotásban.
 
A nyugatos "babák" levegőre száradó, rendkívül törékeny gyurmából készültek, a fejeket gipszpólyából formálta a művész, aki természetesen a korhoz illő ruhákba öltöztette a figurákat. A munka összességében három hónapot vett igénybe.
 
A figurák eredetileg a győri nemzetközi babakészítő versenyre készültek, ahol első díjat nyertek. A "babák", amelyeket már a Petőfi Irodalmi Múzeumban egy rövid ideig láthatott a közönség, november 14-ig maradnak a galériában, majd az Örkény István Színház aulájában állítják ki őket.
 
Az Erdei Éva Galériában a tárlathoz igyekeznek valódi kávéházi atmoszférát teremteni, az érdeklődőket nagy kávéházi asztal fogadja, újságtartó, benne egy fénymásolt Nyugat példány, és a nyugatosok önéletrajzai is olvashatók lesznek.