Mester és tanítványa a Kortárs Művészeti Intézetben

Képző


rohoncziistvan_byolomhuszarhu.jpg
Rohonczi István

Dunaújváros különleges helyet foglal el az ország vizuális művészeti életében, elsősorban a hetvenes évek elejétől kialakult szellemi műhelyeknek köszönhetően. Ezek a műhelyek teret és lehetőséget adtak a fiatal generációknak, hogy megismerjék és megértsék a modern képzőművészeti törekvéseket, elsajátítsák azokat a technikákat, amelyek nélkülözhetetlenek az egyéni látásmód és kifejezésmódok kialakításához, magabiztos használatához.

 
A hetvenes évek elején ifj. Koffán Károly és Cyránski Mária vezetésével alakult meg a Kör, ahol elsősorban technikai fogásokat ismerhettek meg az alkotni vágyók. Néhány évvel később Birkás István Munkácsy-díjas festőművész irányításával indult az Amatőr Műhely, amely szemléletet adva, komoly hangsúlyt fektetett a művészettörténeti folyamatok megismertetésére is. A műhely sikerét mutatja, hogy mára Birkás István tanítványai közül sokan országosan, nemzetközileg is ismert és elismert alkotóvá váltak. A Birkás-tanítványok közé sorolhatóak többek között Gábor Imre, Friedrich Ferenc, Móder Rezső és Várnai Gyula Munkácsy-díjas képzőművészek, s a fiatalabbak közül Moizer Zsuzsa vagy Keserue Zsolt. Ehhez a körhöz tartozik Rohonczi István (ROHO) is, aki a kilencvenes évektől folytatta mesterének tevékenységét, és művésztanárként több sikeres alkotó pályáját indította el, nála tanult többek között Horváth Tibor és Kaszás Tamás Tibor Derkovits-ösztöndíjas képzőművész is.
 
A Kortárs Művészeti Intézetben most bemutatott tárlat ROHO és tanítványa, Végh Abigél közös kiállítása, Abigél első bemutatkozása. Jelentős lépés ez egy fiatal alkotó számára, aki vállalja a megmérettetést, és jelentős határkő a tanár számára, aki most utoljára segíti tanítványát, megmutatva a kiállításszervezés, -építés, a prezentáció folyamatát is, hogy aztán magára hagyva diákját, kívülről figyelje pályájának alakulását.
 
Végh Abigél festményei és ROHO plasztikái nemcsak műfajukban különböznek, hanem hangulatukban is. Míg ROHO alkotásainak letisztult, egyszerű formái meditatív hangulatot teremtenek, Abigél képei nemegyszer féktelen érzelmekről tanúskodnak. Festményei a hagyományos kompozíció feloldásával és az ábrázolás száműzésével hangulatokat, tudatalatti képzeteket közvetítenek számunkra, nemegyszer heves indulatokat mutatva.
 
ROHO rozsdás fémlábakon álló fából készült plasztikái kiválóan ellenpontozzák a fiatal alkotó munkáinak érzelmi töltetét. A konstruktív elemekből építkező művek mészporral kezelt finom felületei visszafogottságuk által hatnak. A szobrok formai sokszínűsége meghatározza a teret és arra készteti a szemlélőt, hogy az egyedi alkotásokat együttesen is, installációként értelmezze.
 
Látom-más - a tárlat többértelmű címe egyaránt utal a két alkotó életkori különbözőségére és a szakmai tapasztalat eltérő fokozataira, de tükröződik benne a tanár tanítványával kapcsolatos víziója, valamint a két alkotó közötti párbeszéd is.