Mesterfestők remekműveiből nyílt kiállítás Herenden

Képző

(MTI) - Simon Attila, a herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója a kiállítás megnyitóján azt hangsúlyozta, hogy büszkék a manufaktúra titulusra, mert az "szigorúan csak kézműves munkát" jelent, s az itt készülő porcelán "herendiségét" a kézi festés, valamint a minták és a színek sokfélesége adja.
   

herend_royal_butterfly_04.jpg
Herendi porcelánt festenek

A világszínvonalú porcelán előállításához "világszínvonalú szaktudású" festők kellenek - mondta, rámutatva: ezért fontos számukra a saját szakképző iskolájuk fenntartása és a mesterképző kurzusok indítása.

   
A nemrég diplomát kapott 14 új mesterfestő munkái műremekek, ezért azokat nem akarták elzárni a közönség elől, úgy gondolták, hogy látniuk kell az érdeklődőknek ezeket a "csodálatos" vázákat, tálakat, figurákat - mondta a vezérigazgató.
   
Ködmön István, a manufaktúra termelési igazgatója szerint a kiállított munkák utánozhatatlan műremekek a porcelánfestészet világában.
   
A kiállításon látható több olyan különleges váza is, amelynek értéke eléri a 4-6 millió forintot - mondta el az igazgató. A kiállított teljes kollekció értéke csaknem 100 millió forintra tehető. A vizsgaremekek nem vásárolhatók meg, de rendelésre a mesterfestő készít másolatot.  
   
Az igazgató elmondta: az elmúlt évben 40 óra elméleti és 240 óra gyakorlati mesterképzést követően 14-en kapták meg a mesterfestő diplomát. A vizsgamunkákat iparművészekből és régi, nagy tekintélyű mesterfestőkből álló zsűri értékelte.
   
Herenden mintegy 400 porcelánfestő dolgozik, s a mesterfestők a legmagasabb szintet képviselik, mert ők világszínvonalú iparművészeti remekművek előállítására képesek. Jelenleg húsz mesterfestője van a manufaktúrának - jegyezte meg Ködmön István.
   
A mesterfestők remekműveiből rendezett kiállítás a Viktória márkabolt emeletén június 30-ig lesz nyitva.