Mesterségek Ünnepe

Képző

A NESZ az ország minden részében működő tagszervezetei révén a legkiválóbb magyar kézműveseket, tárgyalkotó népművészeket hívja meg erre a fesztiválra. A résztvevők 5 napon keresztül működő műhelyekben mutatják be a hagyományos kézműves mesterségek fortélyait. A látogatók megismerkedhetnek többek között a fafaragó, kovács, fazekas, hímző, kékfestő, csipkeverő, nemezkészítő, szövő, szíjgyártó, kerékgyártó, kádár, kosárfonó, tojásfestő, mézeskalácsos, hangszerkészítő mesterségekkel. Vendégként algériai, kirgiz, kozák, üzbég, türkmén, tadzsik népművészek képviselik hazájuk kultúráját a rendezvényen.
Az érdeklődők a helyszínen maguk is kipróbálhatják a kézművesség különböző formáihoz való érzéküket. A gyermekek számára szakképzett mesterek külön foglalkozásokat tartanak.
A kézművesek által készített zsűrizett tárgyak, textíliák, viseletek a helyszínen megvásárolhatók, a rendezvényen közel 1000 magyar és külhoni hagyományőrző kézműves és népi iparművész kínálja portékáit.
A rendezvény ideje alatt Nemzetközi Kovácstalálkozót tartanak az Országos Kovácsműves Céh szervezésében. A színpadokon minden nap zenei- és táncegyüttesek lépnek fel, vásári komédiások, bábjátékosok, esténként táncház várja a közönséget.
A rendezvény fő témája idén a fazekasság és a textilművesség. Ehhez kapcsolódóan a Magyar Nemzeti Galéria 2003. augusztus 12. és 30. között nagyszabású fazekas-, szőttes- és hangszerkiállításnak ad otthont.
A rendezvény keretében idén is átadjuk az Év mestere és az Év ifjú mestere díjakat a legjobbnak ítélt kézműveseknek.