Tarragó művészete a precíz, minőségi rajzot, valamint a kiemelkedően magas szuggesztív erőt jelenti. Ez látható a tájak, tárgyak, növények, állatok, emberek, a föld és az ég érzékszervekkel is felfogható életét bemutató néhány friss munkájában is, a halál, vagy a mély melankólia dramatikus ábrázolásakor. Leticia Tarragó Mexikóban született, Orizaba városában. A Nemzeti Szépművészeti Intézet Képzőművészeti Iskolájában festészetet, Grafikai Szabad Műhelyében rajzot tanult. Az utóbbi években Lengyelországban élt, és a varsói Szépművészeti Intézetben folytatott grafikai tanulmányokat. 1959 óta vesz részt kiállításokon. 1968 és 1970 között Svájcban és Hollandiában élt, ahol egy holland grafikus csoporttal dolgozott együtt. 1972-től tanít az Allende Intézetben, San Miquel de Allerde városában. 1958-ban megnyerte a KLM Légitársaság plakát-pályázatát, 1968-ban metszeteiért megkapta a Mexikói Képzőművészeti Szalon ?Új Értékek" elnevezésű díját, 1967-ben Nemzeti Díjjal tüntették ki. Képeinek fő témája továbbra is a művész saját maga. A kezdetektől, 1961-től olyan önarcképeket készített, mint például az ?Illúzió", a ?Lopez Velarde-sorozat", ?A kis Leonor" című alkotások. Ez utóbbi rendkívül nagy sikere nem csupán a formák és színek által sugallt sajátos benyomásnak köszönhető, hanem a benne megjelenő, sajátosan Leticia Tarragóra jellemző lírikus erő és szabad alkotói akarat kifejeződésének is. A művésznő saját arcképén keresztül összpontosítja a körvonalakat, kapcsolja össze és választja szét a mozgásokat és ritmusokat. Minden kép egy-egy külön kis világot ábrázol, mindegyikük olyan belülről építkező világként jelenik meg, amely magában hordozza a művészre mindig is jellemző szellemes, nemesen elegáns mimikát és a magasztos költőiséget. Leticia Tarragó a kezdetektől fogva olyan szintetizáló személyiség, aki művészetének fő forrásaként a vidéki bájjal merészen ötvözött mexikói élet mindennapjait tekinti. Kompozícióit gyakran meghatározza az érzékeny és esztétikus érintésfogalom, mint például a terjedelmes ?Lopez Velarde-sorozat", az ?Illúzió", a ?Guardiana", ?A tengerparti ház", a ?Zsörtölődő angyal" vagy ?A szív és az emlékezet" esetében is, ahol maga a kompozíció a szinte észrevehetetlen variációkra, az alakokra, a lassan fejlődő zenei körvonalakra, a dombor-ábrázolásokra, a szerkezetre és a sima felületre támaszkodik. A kiállítás április 15-ig látható az Újpest Galériában (Budapest, IV. Árpád út 66.)
