Ez a veszély a magyar művészéletet egyelőre még nem fenyegeti, de az már nem mondható, hogy az európait sem. Épp' a minap, februárban történt meg Londonban, a Sotheby's aukciósházban, hogy a leghíresebb graffiti művész, Banksy alkotásait összértékben közel százmillió forintért vásárolták meg. Igaz, a három műből egy szobor volt, kettő pedig stencil technikával készített vászonkép, ám egy igazi kültéri graffitije is alku tárgyát képezte. Erre a Network Rail - mivel Banksy korábban az állomások szabadon maradt fal- és fémfelületeit részesítette előnyben - rögtön megváltoztatta addigi, meglehetősen konzervatív hozzáállását, és most karbantartók serege vágja körbe a művész alkotásait, hogy azokat áruba bocsáthassa.
Visszafelé haladva az időben, fontos állomása a street art mennybemenetelének a 2003-as Velencei Biennále, ahol a nyolcvan éves hong kongi Tsan Tsou-Choi, a keleti félteke graffiti-mogulja volt az egyik kiállító művész. Az ő szöveges művei úgy néznek ki, mintha egy gyerek írta volna tele a felületeket hol nagyobb, hol kisebb "ákom-bákom betűkkel", vagyis az ő esetében kínai kalligráfiával.
A gyerekes kifejezési mód egyébként uralkodó vonása a műfajnak, egyaránt jellemzi a névtelen kicsiket és a híres nagyokat. Kik közül is a legesleghíresebb a megrendítően rövid életű Jean-Michel Basquiat (1960-1988), aki az első fekete művészként robbant bele a legújabbkori művészettörténetbe. Kétségtelen, rendkívüli tehetség volt, nem véletlen, hogy Andy Warhol egyengette az útját. A kezdetben papírdobozokban lakó Basquiat szemétből készített ékszerek eladásából próbálta fenntartani magát, majd graffitizni kezdett SAMO néven. (A szó a same old shit = vén szaros rövidítése a feketék szlengjében.) Idővel átváltott ugyan papírra, de stílusa megőrizte a graffitis sajátosságokat, későbbi alkotásain is szerepeltek többek között rajzfilmfigurák és trágár szövegek. Még nem volt huszonnyolc éves, amikor kábítószer túladagolásban meghalt.
Mi persze messzire vagyunk még ettől szerencsére - vagy ki tudja? - bár szakirodalom, cikkek, versenyek nálunk is vannak. Néha ugyan észbontóan idegen a szponzori hozzáállás, a tavaszi, szegedi graffiti verseny megadott témája például az "egyetem" volt, ami azért nem teljesen adekvát a szubkultúra képviselőinek alapproblémái-val. A legjobb alkotók a világon mindenütt előnyben részesítik a szociális és morális problémákat, továbbá egyértelműen protestálnak politikai és világnézeti állásfoglalásuk mellett.
