Millió dolláros selyem

Képző

(MTI/Reuters) - Elsöprő sikert aratott Andy Warhol Liz Taylorról készült selyem szitanyomata: a Sotheby cég keddi New York-i árverésén az 1963-ban készült mű 12,616 millió dollárért kelt el.

A levendulaszemű sztárt ábrázoló nevezetes portré volt az aukció legnagyobb sikere. Warhol alkotását eredetileg 9-12 millióra becsülték, ezt az árat maga az árverés vezetője, Tobias Meyer is "agresszívnek" tartotta, de elismerte, hogy végül is megfelelt a piac igényeinek. A vásárló Laurence Graff londoni ékszerész, ismert műgyűjtő volt.

Az est, amelyen 73 műtárgyat bocsátottak árverésre, több mint 68 millió dolláros bevételt hozott a Sotheby-nak. Ugyancsak nagy sikerként könyvelték el, hogy Roy Lichtenstein avantgárd művész öt művét 8,5 millió dollárért adták el a néhai Gianni Versace divattervező örökösei, ezen belül a Kék akt című alkotás 5,280 milliót ért meg vevőjének. Ugyanakkor nem talált gazdára Willem de Kooning Ülő nő című szobra, és nem érte el másfél millió dolláros kikiáltási árát egy másik Warhol-mű, az Álca sem.

Tizennégy millió dollárért kelt el másnap, szerdán este New York-ban a Christie's árverésén Edward Hopper Székautó című festménye. Ennyit még soha nem adtak az amerikai művész alkotásáért. Az 1965-ben készült Hopper-művet, azon kevesek egyikét, amely még magánkézben van, egy galéria vette meg. A legtöbb, amit eddig az alkotó képéért kifizettek, 2,42 millió volt, még 1990-ben.

Ugyancsak elégedettek lehettek az aukció szervezői, hiszen az este folyamán 133,7 millió dolláros bevételt könyvelhettek el. Ez világrekordnak számít a kortárs és a második világháború után művészeti alkotások árverésein. A legnagyobb sikereket többek között Willem de Kooning Lebegő ruha (1949) című műve, illetve egy Andy Warhol-alkotás, a Virágok (1965). Az előbbi 13,1 millió, az utóbbi 7,85 millió dollárért kelt el. Több mint 35 árverésre bocsátott műtárgyat vásároltak meg egyenként több mint egymillió dollárért. A Christie's szerint a vásárlók 79 százaléka amerikai volt, 20 százaléka pedig európai.