A Modem igazgatója júniusig ingyen irányítja az intézményt

(MTI) - Korábban Kósa Lajos polgármester azt közölte, hogy a szakember júniusig havi öt forintért irányítja az intézményt.
    

A közgyűlési előterjesztésben még az szerepelt: azért, hogy Gulyás Gábor foglalkoztatása a Modern és Kortárs Művészeti Központban ne ütközzön a munka törvénykönyvében foglaltakkal, ügyvezetői feladatait a jövőben megbízási szerződéssel kell ellátnia, s havi megbízási díja - a jelenlegi munkabérének megfelelő - 450 ezer forint lesz.
    
Kósa Lajos elmondta: az előterjesztés időközben változott, Gulyás Gábor azonban nem a korábban közösen elfogadott jelképes öt forintért, hanem - mert két helyen nem kaphat fizetést -, díjazás nélkül látja el feladatait júniusig Debrecenben.
    
A polgármester szavai szerint az eddigi vezetőre azért van szükség, mert folyamatban van néhány olyan jelentős kiállítás előkészítése, amely "Magyarországon még soha nem látott esemény lesz", s azok megvalósításáról Gulyás Gábor tárgyalt, az ő aláírása szerepel a megállapodásokon, így indokolt, hogy végigvigye a folyamatokat. 
    
Az egyik kiállítás a második világháború idején oroszok által Magyarországról elvitt kincseket kívánja bemutatni.