Moholy-Nagy, Yona Friedmann, új szerzemények - kiállítások a LUMÚ-ban

(MTI) - A Valami változás - új szerzemények 2009-2011 című kiállítás megnyitója előtt az intézményben zajló fejlesztésekről szólva a múzeumvezető felidézte: a LUMÚ néhány hónapja múzeumpedagógiai foglalkoztatóval és az eddiginél korszerűbb könyvtárral bővült, az egykori Józsefvárosi Galéria helyén új kiállítóhely nyílt LudwigInzert néven, elkészült továbbá az átfogó gyűjteményi katalógus.
    

Mint hozzátette: múlt héten nyílt Hamburgban a LUMÚ Csörgő Attila életművét bemutató tárlata, keddtől a párizsi közönség találkozhat a Societé Réaliste kiállításával és rövidesen bemutatkozik külföldön a Kepes György és Frank J. Malina munkáiból összeállított utazó anyag is.
    
A LUMÚ-ban március 5. és május 15. között látogatható újszerzeményi kiállításról Szipőcs Krisztina kurátor elmondta: abban szinte kizárólag az elmúlt két esztendőben megvásárolt műtárgyak kaptak helyet. A múzeum gyűjteménye 2009-től 2011 márciusáig 62 művel gyarapodott; a vásárlásokhoz az aacheni Ludwig Stiftung nyújtott csaknem 158 ezer eurós (több mint 40 millió forintos) támogatást, míg hazai forrásokból csaknem 33 millió forint (ebből 7,6 millió a kultúráért felelős tárcától, 6,8 millió a Nemzeti Kulturális Alaptól) érkezett erre a célra.
    
A további 2011-es kiállítások terveit ismertető Bencsik Barnabás közölte: április végén nyílik a horvát Mladen Stilinovic retrospektív kiállítása. A közép-európai neoavantgárd egyik legjelentősebb képviselője a politika világát, a művészeti intézményrendszert, a pénz és a munka szerepét vizsgálja szikár, de élvezetes nyelven.
    
Június közepén érkezik Budapestre a Moholy-Nagy László életművét mintegy 200 alkotáson keresztül feldolgozó nagykiállítás, melyre a világ 40 gyűjteményéből érkeznek műtárgyak - közölte a LUMÚ vezetője.
    
A hetvenes években felbukkant fotórealista festészeti mozgalmat kutatja a szeptemberben nyíló, Édentől keletre című tárlat: a bécsi MUMOK-kal és az aacheni Ludwig Forummal közösen megvalósított kiállítás fókusza Magyarországon a közép-európai térség művészeire koncentrál.
    
Októbertől a Magyarországról származó, de hazánkban kevéssé ismert Yona Friedmann, a vizionárius építészet legelismertebb alkotója életművét mutatja be nagyszabású kiállítás, melynek terét teljesen átszövi majd egy óriási építészeti installáció.
    
Szintén hazánkból származik, de New Yorkban lett világhírű az underground művészet egyik legnevesebb képviselője, Rita Ackermann, akinek friss műveiből november közepétől rendez kiállítást a Ludwig Múzeum.