Molnár Péter építész akvarelljei és grafikái a HAP Galériában

Képző

Molnár Péter 1925-ben született Budapesten. 1949-ben szerzett építészmérnöki diplomát a Műegyetemen, majd Lauber László mellett kezdett dolgozni. 1952-ben adták át első művét, a Megyei Tanács Irodaházát Debrecenben. A budapesti Széchenyi rakpart 6. szám alatti társasháza napjainkra a magyar építészet klasszikus épületévé vált. Az EGI székházaként ismert irodaépülete a Duna budai partján, a Batthyány tér közelében határozza meg a látképet mind a mai napig. Épületeinek jelentős részét az Iparterv építészeként tervezte. A kilencvenes évek változásai során tervezőtársaival "Tér4" néven magánirodát alapított.

Nevéhez fűződnek (tervezőtársakkal) a Kőbánya mozi tervei, az Országos Mentőszolgálat központi irodaháza a Róbert Károly körúton, és a Hungária körút és Egressy út sarkán álló hajdani Kontrax székház. Műhelyéből kikerülő főbb ipari épületek Miskolcon a "December 4. Drótművek" hatalmas gyártócsarnoka, Kőbányán a Tűzoltóság Országos Javítóbázisa és a Székesfehérvári FÁÉV Sportcsarnok. Számos tervpályázat nyertes vagy díjazott művének alkotójaként is tisztelhetjük. Hosszú időn keresztül tanított a Mesteriskolán, építészeti tevékenységét két ízben Ybl-díjjal és Csonka Pál-éremmel tüntették ki. Molnár Pétert épületein keresztül ismerhetjük, de hagyatékában értékes grafikák és akvarellek bizonyítják sokoldalú tehetségét. Ez a HAP Galéria kiadásában megjelentetett kötet egy kisregényét és három elbeszélését tartalmazza, bizonyítván, hogy "civil" írásaival is le tudja kötni érdeklődésünket. (W. B.) A tárlatot Sulyok Gabriella Munkácsy díjas grafikusművész nyitja meg, A kiállítás megtekinthető: 2005. november 22. - december 16. Nyitva tartás: hétköznaponként 14 és 19 óra között A kiállítás helyszíne: Budapest II. ker. Margit krt. 24. földszint