A falakhoz támasztott fekete-fehér tablókon a művészeti oktatás röviden felvázolt alapfogalmai köré a tanítványok rajzai, kollázsai, akvarelljei, vázlatai sorakoznak. A szövegekkel, képmagyarázatokkal, rajzokkal sűrűn ?teleírt? fekete táblarész fölött ott a majdnem üres fehér, amire csak néhány kép került, táblánként többnyire csak egy. A tanár útmutatásából így bontakoznak ki a diák gondolatai, a formálás anyaga maga a tehetség, az érzékenység, a készség. Mindaz, ami a leírt szövegből, a kép elemzésének kulcsfogalmaiból igazi képpé válik.
A tárlat tehát a hagyományos értelemben nem egy művész munkáit mutatja be. A művek szerzői a diákok, Bodóczky István több évtizedes, generációkat meghatározó oktatói tevékenységének partnerei, régóta maguk is önálló alkotók. Itt látható, egykor iskolai feladatnak készült munkáikhoz a tanár csupán a kezdő energiát adta. De Bodóczky tolmácsolásában tanár és diák, tanítás és alkotás mégsem válik szét; látjuk, ahogyan a gondolat megfogan, a probléma választ kap, tábláról táblára járva bomlik ki a fogalomból a mű. Látvánnyá lesz a kompozíció, a méret, a stílus, a modell, a kreativitás, a színkarakter, a térélmény, képben kap magyarázatot az expresszivitás, a nézőpont, az identitás mibenléte. Ettől lesz hallatlanul izgalmas az egész tábla-erdő: a látogató szinte benne sétál az oktató és a hallgató közös szellemi terében, s mindezt egy cseppet sem zavarja, hogy némelyik munka akár harminc évvel korábbról származik.
A megvalósulás folyamata érhető tetten, nem egy lezárt, kész műalkotást látunk, hanem a létrejövés, a megszületés, a formálódás egyes lépéseit. A kiállítótér közepére felfüggesztett konstrukció ? egy térben lebegő, lágy ívben elkanyarodó, átlátszó, szinte anyagtalan test ? ezt az állapotot jeleníti meg. Annyira légies, annyira kevéssé tárgyszerű, hogy nem befejezett objektnek látjuk, hanem csak a formálódás valamelyik fokán lévő, az ideából kibomló, éppen megszülető műnek. Filigrán faszerkezetére itt-ott képek simulnak, fotók, másolatok, szöveges feljegyzések, vagy csak egy szín, egy papírdarab: emlékek, hatások, láthatatlan energiaforrások és inspirációk. Csupa olyasmi, ami a kész műben már nem lelhető föl, de az alakulás folyamatában erősen érzékelhető. Bodóczky jellegzetes papírsárkányainak rokona ez a szerkezet, súlypont és tömeg bravúros találkozása, s egyben metafora: a tanítás és a tanulás, a formálás és a formálódás ölt testet benne. Viszonyok bonyolult hálózata, egy tanár látványos és megható főhajtása a tanítványok előtt, akiktől ő maga is tanulhatott.
