A kiállítás a következő témakörök szerint épül fel: A Magyar Nemzeti Múzeum alapítása 1802-ben Széchényi Ferenc gróf, főkamarásmester felajánlotta könyv-, címer- és éremgyűjteményét egy Nemzeti Múzeum létesítésére. Széchenyi a közélettől visszavonulva a tudománynak szentelte életét s a magyar tárgyú, a magyar történelemmel kapcsolatos kiadványok, érmek gyűjtésébe fogott. A könyvgyűjteménye több ezer sokszorosított grafikát is tartalmazott, ezek ma is a Nemzeti Múzeum gyűjteményét gazdagítják. Széchényi az 1801-es országgyűlésen gyűjteményét a nádor joghatósága alá helyezte, s azt óhajtása szerint a pesti királyi egyetem épületében kívánta elhelyezni. Az uralkodó, I. Ferenc azonban a helytartótanács javaslatára a pesti pálosok papnevelő intézetét jelölte ki a gyűjtemény őrzési helyéül. Az első igazgatót, Miller Jakab Ferdinándot maga Széchényi Ferenc nevezte ki 1802-ben. Tervek a Nemzeti Múzeum épületéhez Mivel a pálosok termei hamar szűknek bizonyultak a gyarapodó gyűjtemény számára, Miller igazgató új helyet keresett, először a pesti vagy budai kincstári épületek közül. Szóba került a helytartótanács elnökségének háza, a Ferenciek temploma és a karmeliták kolostora. 1805 őszén azonban Napóleon közelgő hadainak fenyegetésére kénytelen volt Miller igazgató Temesvárra menekítették a gyűjteményt, ahol egy laktanyában őrizték, s csak pozsonyi békekötés után hozták ismét vissza, de már nem az eredeti helyére, hanem a pálosok melletti egyetemi épületbe. A megfelelő átalakításról és a berendezésről József nádor gondoskodott, s ő volt az, aki először gondolt új épület emelésére. Ekkor készítette el Miller Jakab Ferdinánd az új múzeum tervezetét, a múzeumi bizottság pedig megállapította az épület célszerű beosztását, a termek méreteit és a személyzet lakóhelyszükségletét. Megtörtént a leendő múzeum osztályainak kialakítása is: a könyvtár, az éremtár, a pecsétgyűjtemény, a régiségtár, a fegyverek, a természetrajzi tárgyak, a kézművek, a szobrok és a festmények alkottak a tervek szerint önálló gyűjtemény-együtteseket. Az épület első tervrajzát Hild János készítette el a Grassalkovich Antal herceg által felajánlott Hatvani utcai telekre. A Hild-féle épületben a könyvtár és a fenti gyűjtemények az első emeleten foglaltak volna helyet, a földszinten a személyzet lakásait szándékozták elhelyezni. 1807-ben a nádor nyilvános vitára bocsátotta a tervet, s megküldte a megyéknek és városoknak. A nádor a Budán ülésező országgyűlésen is terjesztette a múzeumtervet tartalmazó kiadványt, s ennek eredményeképpen a karok és rendek az 1807. évi XXIV. törvénycikkel törvénybe iktatták. Ekkor kezdődött meg a gyűjtés az épület céljaira. Egy további, 1808-ban hozott törvénycikk a múzeum gyarapítását célzó gyűjtésekről rendelkezett, mivel az addig összegyűlt pénz kevésnek bizonyult. 1809-ben a Napóleon elleni nemesi felkelés idején a nádor Miller Jakab Ferdinándot utasította, hogy a gyűjteményt ismét menekítse Temesvárra, ehelyett azonban a nagyváradi megyei levéltárban nyert az biztonságos elhelyezést. Az 1809-es bécsi béke után maga az igazgató hozta haza a Nemzeti Múzeum kincseit. Újbóli itthoni elhelyezésük során ismét szembe kellett nézni azzal a ténnyel, hogy a hely az egyre gyarapodó gyűjtemény számára szűknek bizonyult. 1812-ben Pestre érkezett Johan Aman császári-királyi udvari építész, hogy a múzeum céljaira adományozott Hatvani utcai telket megtekintse. Mivel nem találta azt megfelelőnek, 1813-ban a Batthyány Antal gróffal folytatott tárgyalások eredményeként az egykori Országútnak a mai Múzeum körút mentén fekvő telkét jelölték ki a jövendő múzeumépület céljaira. A telek, a kert és a rajta álló ház eladó volt, s néhány szomszédos házzal és telekkel együtt meg is vásárolták, míg a Hatvani utcai telket eladták. A természetrajzi gyűjteményt és a kőemlékeket azonnal a megvásárolt telken álló régi épületekbe költöztették, amit hamarosan követett a többi rész is. Tervezték az ideiglenes épület rendbehozatalát, díszítését is, de pénz hiányában a munkálatok elmaradtak. A Nemzeti Múzeum új épülete Miután két évtizedet szerény ideiglenes hajlékában töltött el a múzeum, napirendre került végre a végleges épület ügye. Az 1832-36-os országgyűlés 500 000 forintot szavazott meg az épületre. József nádor pedig 1836-ban felszólította Pollack Mihály "városi polgári építészt" az építőanyagok megvásárlására. Pollack 1837-ben a nádor elé terjesztette terveit, amelyeket Pietro Nobile császári-királyi udvari építész tanácsos, a bécsi Akadémia igazgatója bírált el, némi módosítást kérvén. A nádor ekkor bízta meg hivatalosan Pollackot a tervezéssel, természetesen a Nobile által jelzett módosítások (a szolgálati lakások ne legyenek külön épületben, szélesebb lépcsősor és portikusz, ne legyen belső oszlopsor a kiállítási termekben, az olvasóterem és könyvtár ne legyen lépcsősorral elválasztva) figyelembe vételével. A Pollack által átdolgozott és újra benyújtott tervet a nádor ismét elküldte bírálatra. Még ebben az évben meg is kezdődtek a munkálatok, amelyeket akadályozott a telken álló régi épület. Így a műtárgyakat az ugyancsak Pollack által tervezett Ludoviceumba szállították át. 1837 őszén Pollack jelentést tett a homlokzat tervén végrehajtott változtatásokról, s a két udvar összekapcsolásáról. A jelentésre reagálva Nobile számos építészeti részlet ? a portikusz, a szobrok elhelyezése, az oldalkapuk mérete, az ablakok arányai és keretezésük ? megváltoztatását javasolta. József nádor messzemenően figyelembe véve Nobile észrevételeit, utasította Pollackot a változtatások végrehajtására. Így maradt el teljesen a homlokzat szobrászati díszítése s ezáltal jóval egyszerűbbé vált az épület külseje, mint azt eredetileg tervezték. A földszinti falak már álltak, amikor az 1838 tavaszán a Pest városának jelentős részét romba döntő nagy árvíz elérte az új múzeumépületet is. Szerencsére nem tett kárt a falakban, és 1839-ben már az első emelet is elkészült. 1841-ben már a timpanon orommezejének szobrairól folytattak vitát, s kivitelezésükkel Rafael Monti müncheni szobrászt bízták meg. Ő el is készítette a kisméretű modellt; a szoborcsoport közepén Pannónia alakja trónolt, két kezében babérkoszorúkkal, jobbján a művészet és tudomány géniuszai, balra a történelem és hírnév allegorikus alakjai övezték A sarkokban jobbra a Dunát, balra a Drávát megszemélyesítő figurák az országot jelképezték, a lábaiknál heverő árubálák a kereskedelem és közlekedés szülte jólétet voltak hivatva szimbolizálni. E két utóbbi motívumot a nádor nem odaillőnek ítélte. Pollack az orommező szobrászati tervével együtt jóvá akarta hagyatni a portikusz szobrászati dekorációját is. A falfülkékbe szobrokat és domborműveket tervezett; Apolló és Minerva, Aphrodité és Hephaisztosz, Thalia és Melpomené figuráival. A modelleket a nádor utasítására kiállították a múzeum termeiben a nagyközönség számára. A kivitelezés során az oszlopcsarnok római mintára készült el, a főbejárat és a timpanon azonban az antik görög épületek mintáját követte. A külső és belső vakolás 1842-ben befejeződött és a portikusz is készen állt. A díszterem és a rotunda reneszánsz ornamentikát utánzó falképdekorációja és stukkódísze is ekkor készült el. 1843-ban megkezdődött a műtárgyaknak az új múzeumépületbe való beszállítása. 1844-ben elkészült a külső lépcsőzet, s bár az építész javaslatot tett a kerítés munkálataira, azok el sem kezdődtek. Ugyanebben az évben készítette el Pollack a belső berendezés terveit, 1846 januárjában pedig a könyvtárat és a képtárat is átszállították. Elsőként éppen a Képtár nyílt meg 1846 március 19-én, a nagy patrónus, József nádor névnapján, október 7-én pedig már a régiségtár és az éremgyűjtemény költöztetése is megkezdődött. József nádor 1847 január 13-án bekövetkezett halála a múzeum felépítése és berendezése korszakának a lezárása egyben. A múzeumépület, a magyar klasszicista építészet remekműve A klasszicista stílusú múzeumépület 109 méter széles, 70 méter mély, párkánymagassága 24 méter; a múzeumkertben szabadon áll. A nyolc oszlopos, 34,70 méter széles portikuszhoz (előcsarnok) vezet a kertből a lépcsőzet, egészen az első emelet magasságába. Az oszlopok vakolat-technikával készültek, entázis (az oszloptörzseknek az oszlopfő felé ívben történő elvékonyodása, sudarasodása) nélkül. Az előcsarnok falsíkját eredetileg szobroknak és domborműveknek szánt ? ma üres ? falfülkék tagolják. A nagyméretű bejárati kapu az athéni Erechteion mintáját követi, cinköntvényből készült konzolos jón stílusú szemöldökpárkánnyal és keretrozettákkal. A kapun át a 30 méter hosszú, 12 méter széles és 8 méter magas előcsarnokba lép a látogató. A kazettás boltozatot pillérek tartják, három szakaszra tagolva az előcsarnokot, amelynek csak két hosszoldalán vannak ablakok. A kerek, kazettás és stukkódíszes, dór oszlopokkal tagolt csarnokból háromkarú márványlépcsőzet nyílik. Pollack első tervein korinthoszi oszlopok tartották a mezőkre osztott mennyezetet, a folyosókarzat korlátjai pedig indadíszes bronzöntvények voltak. Helyükre a kivitelezés során toszkán oszlopok kerültek; a stukkómárvány díszítés a hetvenes években készült, csakúgy mint a márvány ballusztrád, így tehát nem tükrözik már Pollack elképzelését. A főlépcsőházból a díszterem előcsarnokába, a római Pantheon mintájára épült rotundába lépünk. A 14,7 méter átmérőjű terem 15,17 méter magas. A falsík fülkékkel való tagolása is a Pantheon belsejére emlékeztet. A négy fülkében az athéni Lysikrates-emlék mintájára tervezett karos kandeláberek állnak, amelyeket a Lloyd-palotából új helyére költöző Nemzeti Casino adott letétbe a múzeumnak 1852-ben (1860-ban végleg ide kerültek). A kupola terét opeion (a kupola záradékpontjában lévő kör alakú nyílás) világítja meg, a párkány frízében Magyarország vármegyéinek címerei sorakoznak; ezeket akkor festették, amikor a főrendiház a díszteremben tartotta üléseit. Ugyancsak később készültek az ajtószemöldökök díszítései is. A díszterem 32 méter hosszú, 13,75 m széles és 10,11 m magas. Két végén 4-4 korinthoszi oszlop tagolja, ezek a karzatokat szegélyezik. Pollack az oldalfalakat tagoló falpillérek közeibe eredetileg falképeket tervezett: az ajtó fölött Hungária alakját, jobbra Árpád pajzsra emeltetését, balra a cserhalmi ütközetet festették volna meg, alattuk pedig koszorúba foglalt medalionokban a nemzet nagyjainak portréi lettek volna elhelyezve. A főpárkány frízét és a mennyezetet Raffaello vatikáni loggiáit idéző neoreneszánsz ornamentika díszíti. A díszteremben tartották az országgyűlés felsőházának ülését már 1848-ban, majd 1861-ben és 1865-ben. A kiegyezés után a főrendiház állandó üléstermévé vált, s ennek megfelelő berendezést kapott. Bár az új Országház felépülte után ez a funkciója megszűnt a díszteremnek, csak 1917-ben, a koronázási emlékkiállítás rendezésekor szállították el a régi bútorzatot. Az emeleti rotunda tengelyében két ajtó egy-egy kandallókkal ellátott terembe nyílik. Az első emeleten kiállítási termek és folyosók vannak, összesen 2500 és 900 m2 területen. A második emelet termei 2600 m2 területűek, a teremsor északi oldalán a középső nagyterem magas felülvilágított tükörboltozattal épült, mivel ez volt a képtár legnagyobb terme. A kiállítási terekbe évtizedeken át csak a melléklépcsőn juthatott el a közönség. Az épületnek két tágas udvara van, amelyeket pillérekkel tagolt csarnokszerű átjáró köt össze. Az udvarokból egy-egy kapu nyílik az oldalhomlokzatokra. 1848-ban készítette el Pollack Mihály a múzeumépület mögötti őrlakás, valamint az ahhoz kétoldalt csatlakozó árkádsor terveit, melyekben a nagyobb méretű kőfaragványokat őrizték volna. A forradalom és szabadságharc eseményei azonban meghiusították elképzelését, s bár tíz év múlva Kubinyi Ágoston igazgató ismét a megépíttetésen gondolkodott, végül a terv kivitelezetlen maradt. Az épületbelső falképdekorációja A múzeumépület belső dekorációja, monumentális falképekkel való díszítése Than Mór (1828?1899) és Lotz Károly (1833?1904) nevéhez kapcsolódik. 1866-ban az osztrák Birodalmi Tanács néhány ezer forintnyi összeget szavazott meg a birodalmi képzőművészet ápolására. Rudolf Eitelberger régész, a bécsi műemlékbizottság elnöke levélben fordult Karl Rahlhoz, a bécsi Képzőművészeti Akadémia professzorához, volna-e Magyarországnak olyan középülete, amelynek falára érdemes lenne freskókat festeni. Rahl a Nemzeti Múzeumra gondolt, s két kedvelt tanítványára, Thanra és Lotzra. A két művész a megbízást még Bécsből kapta, a vázlatok elkészültét viszont már a kiegyezés után egy évvel a magyar kormány kultuszminiszterének, Eötvös Józsefnek jelentik. A lépcsőház átalakítása miatt a tervezettnél később, csak 1875-ben fogtak hozzá a munkához. Than először a két szemközti rövidebb fal frízjeleneteit és az alattuk lévő allegorikus figurákat festette meg. 1875-ben készült el a teljes fríz és a lépcsőforduló feletti rész. Lotz egybefüggően ábrázolta a hun-magyar monda jeleneteit és a honfoglalást, az események filmszerűen jelennek meg, egymásba kapcsolódva. A kompozíció e megoldása még inkább kiemeli könnyed, festői stílusát, s a fríz funkciónak is jobban megfelel ez a megoldás. Than különálló jelenetekben ábrázolta a magyar művelődéstörténet akkor legjelentősebbnek ítélt eseményeit, inkább egy-egy korszakot jelenetszerűen összefoglalva, mintsem történelmi eseményeket bemutatva. Than stílusa keményebb, lineárisabb, a kompozíciók merevebbek, a szereplők csoportjait szimmetriára törekedve helyezte el. A Lotz-féle mennyezetfestmények reneszánsz előképeket utánoznak, amit az architektúra még inkább hangsúlyoz, a Corvinák díszítőmotívumait alkalmazva ornamentális elemként. Nagyon fontos volt a falkép-együttes tartalma a nemzeti Panteon eszmét hangsúlyozó allegorikus jelenetekkel és történeti tematikával. Rekonstrukciók Az épület két jelentős felújítása, restaurálása a XX. században történt. A Lechner Jenő által vezetett, 1926-ban befejezett munkálatok akár átépítésnek is nevezhetők, olyan jelentős változások történtek az épületen. Az építész saját szavait idézve "megtisztította stílszerűtlen toldalékaitól és felszereléseitől" a múzeumépületet. A Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter által a munkálatok számára biztosított összegből a reprezentatív tereket felújították (márvány és stukkómárvány, falfestés), kicserélték az elektromos vezetékeket; a "stílszerű" berendezést megtervezték (csillárok, falikarok, kandeláberek, szélfogó ajtók, kiállítási vasajtók). A díszterem is visszanyerte eredeti külsejét. A hátsó lépcsőházat is átalakították, tervek készültek a harmadik emelet beépítéséhez. A főhomlokzat díszkivilágítást kapott. 1952-ben történt az újabb tatarozás; célja a viszonylag kevéssé súlyos háborús károk végeleges kijavítása volt. A jelenleg folyó, s várhatóan 2004-ben befejeződő teljes körű épületrekonstrukció során mind a belső, mind pedig a külső felújítás megtörtént a műemlékvédelem elveit szem előtt tartva. - Dr. Basics Beatrix, a kiállítás főrendezője A kiállítás megtekinthető: 2002. szeptember 24 - 2003. február 2-ig
