Munkácsytól Warholig - Budapest Art Fair 2008

Képző

A kortárs galériák tavalyi sikerének köszönhetően a Budapest Art Fairen a klasszikus és modern festészet kiemelt alkotásai mellett a kortárs képzőművészet immár egyforma súllyal szerepel.

 
Az ötven neves galéria - köztük a kiállításon évek óta résztvevő, Tel-Avivban és Londonban egyaránt jelen lévő Gilden's Arts, valamint az antik és kortárs anyagot is felvonultató párizsi Galerie le Minotaure - kollekciója legértékesebb műveivel készül a november végi rendezvényre. A látogatók a klasszikusok (Munkácsy Mihály, Bíró Antal, Kádár Béla, Alfred Reth) alkotásai mellett a nemzetközi szinten is elismert külföldi és hazai kortárs művészek különleges, olykor provokatív műveit is megtekinthetik. A kArton Galéria standján látható és a kiállításon kalapács alá kerülő karikatúrák és képregények közül a kicsik körében minden bizonnyal nagy sikert arat majd a rajzfilmekből ismert Scooby Doo, Spongya Bob és Bambi.
 

Magyarországon idén először nyílik lehetőség arra, hogy a nemzetközi gyakorlatban már meghonosodott módon, gyerekek és fiatalok interaktív módon kerüljenek közelebb a kortárs művészethez. A két korosztály (5-12 és 13-18 évesek) számára tartott foglalkozások célja, hogy a résztvevők játékos, ugyanakkor elgondolkodtató módon betekintést nyerjenek a művészeti trendek, technikák, működési mechanizmusok világába, valamint alapvető művészeti fogalmakkal ismerkedjenek meg. A képzőművészeti játszóházban a szakemberek által vezetett foglalkozásokon a gyerekek műkritikát írhatnak a kiválasztott művekről vagy művészekről, képregényt rajzolhatnak, megismerkedhetnek néhány képzőművészeti technikával, illetve játékos aukción vehetnek részt.

 
A Budapest Art Fair antik és kortárs kiállítás és vásár kísérő rendezvényei között most is lesz csoportos tárlatvezetés, művészettörténeti könyvújdonságok bemutatása, valamint Artmagazin Fórum a művészetről és a műkereskedelmi piacról.
 

Két új és minden bizonnyal nagy érdeklődésre számot tartó program is felkerült a repertoárra - a Műcsarnok Auditóriumában filmvetítés-sorozat, valamint egy izgalmas színházi produkció várja az érdeklődőket. Videó a láthatáron - videó- és digitális művészet a magyar művészeti piacon címmel a Budapest Art Fair 2008-ban külön figyelmet szentel a digitális- és médiaművészetnek. A tárlat ideje alatt megtekinthető négy napos, blokkokra bontott előadássorozat egy-egy aspektust vizsgál, meghívott előadókkal, szakemberekkel, művészekkel, egyetemi hallgatókkal, közéleti személyiségekkel.

 
A Műcsarnok Auditóriumában látható majd a Lifegame (Életjáték) néven ismertté vált, improvizáción alapuló előadás-sorozat. Az "Életjáték" tulajdonképpen egy beszélgető-est, melyen a meghívott személyesen vezet végig az életén. Az előadást a nézők a Budapest Art Fair profiljához igazítva, képzőművész vendégek közreműködésével láthatják: az első napon feLugossy László, a következő napon Bukta Imre lesz a vendég.