Műtárgy-kereskedelem Romániában és Magyarországon

A nemzetközi képzőművészeti színtéren roppant sikeresnek mondható kolozsvári festészet felfutásának számos olyan tényezője van, amely az Ecsetgyár műtermeinek alkotóvilágát a galériák és a műkereskedelem működésének tágabb kontextusába helyezi. A Műcsarnokban július 1-jéig látható Európai utasok című kiállítás, amely átfogó képet ad a kolozsvári képzőművészet ezredforduló utáni legfontosabb fejleményeiről, lehetőséget ad arra is, hogy szakmabeliek és érdeklődők egy konferencia keretében betekintést nyerjenek azokba a folyamatokba, mechanizmusokba, amelyek ehhez a csöppet sem szokványos sikertörténethez vezettek.

 

A szovjet érdekszférába tartozó kelet-európai országokban a kommunizmus idején radikálisan átalakult a műkereskedelem. A polgári műgyűjtést kapitalista jelenségként utasította el a hivatalos ideológia, a műkereskedelem pedig központosított állami nagyvállalatok kezébe került. A belső szocialista igényeket kiszolgáló, ideológiai kötöttségekkel terhelt szocialista képkereskedések a középszer uralmát és a tradicionális műformák konzerválódását képviselték. Bár az egyes országokban komoly eltérések voltak ezen a téren, Romániában még a nyolcvanas évek végén is zord idők jártak, miközben Magyarországon már készülődtek az első magángalériások.

 

A rendszerváltás után a magyar műkereskedelem jól indult, s több, főként a klasszikus (zömében 20. század eleji) festészetre koncentráló, magánkézben lévő, nagy aukciósház jött létre. A 2000-es években megerősödött a kortárs műtárgyakkal foglalkozó kereskedelmi galériák mezőnye is, de a gyűjtők köre is folyamatosan bővült. Budapesten valóságos galéria boomról beszélhetünk, noha a nemzetközi áttörés még várat magára, a klasszikus és kortárs műtárgyak piacát pedig erősen visszavetette a gazdasági válság. A román műkereskedelem az utóbbi pár évben hatalmas fejlődésen ment keresztül, elsősorban azzal, ahogyan a nemzetközi művészeti világhoz kapcsolódott. A bukaresti és kolozsvári kortárs galériák mára komoly nemzetközi sikereket értek el. Nem érdektelen tehát annak a kérdésnek a felvetése, hogy milyen különbségek/hasonlóságok, törésvonalak mentén valósultak meg idehaza, illetve Romániában a különböző műkereskedelemmel kapcsolatos projektek, és milyen tanulságokat lehet (ha lehet) ezekből leszűrni.

 

A Műcsarnok és a Budapesti Román Kulturális Intézet szervezésében megvalósuló konferencia magyar és román résztvevőinek minden bizonnyal izgalmas eszmecseréje közelebb vihet a kiutakhoz és megoldásokhoz.