Múzeumok éjszakája - 18 vidéki nagyváros is csatlakozott

Képző

(MTI) - Harminchat fővárosi intézmény mellett tizennyolc vidéki nagyvárosban várják a látogatókat színes programokkal a Múzeumok éjszakáján - közölte Bozóki András kulturális miniszter csütörtökön, Budapesten.

A szombaton 18 órától vasárnap hajnali 2 óráig tartó rendezvénysorozat helyszíneit múzeumbuszokkal lehet végigjárni, és egy múzeumhajó is közlekedik majd a Kossuth tér és a Ludwig Múzeum között - mondta a szaktárca vezetője.

"Van mit nézni, van miért ébren maradni" - tette hozzá Bozóki András a minisztérium által harmadik alkalommal megrendezendő eseményről.

A miniszter azt mondta, "valami megváltozott" a múzeumi világban az elmúlt néhány évben Magyarországon. A múzeumok felelősei rájöttek arra, hogy a múzeum nem lehet csak kőbe, könyvbe, fába zárt világ, ki kell nyitni az intézmények ajtaját - magyarázta, hozzáfűzve, hogy "sikk lett múzeumba járni".

A Szent Iván napjához kapcsolódó rendezvényen, amelynek eseményein tavaly mintegy százezren vettek részt, egyetlen jegy érvényes az összes múzeumba, azzal a látogatók igénybe vehetik a különjáratokat is.

A belépőt a felnőttek 700 forintért, a 18 évnél fiatalabbak 350 forintért válthatják meg a múzeumok és a BKV jegypénztáraiban.

Koncz Erika helyettes államtitkár elmondta, hogy a tavalyinál sűrűbben, húsz percenként közlekednek a különböző útvonalakat bejáró buszok Budapesten.

A budapesti események összköltsége mintegy 30 millió forint, ennek felét PR- és markatingkiadásokra fordította a tárca. A vidéki eseményeket hatmillió forinttal támogatták.

A több száz program között szerepel éjféli lámpadörzsölés, fáklyás felvonulás és irodalmi maraton a rendkívüli tárlatvezetések, koncertek, vetélkedők mellett.

Az események sora a Néprajzi Múzeumban veszi kezdetét, ahol az Ecuador ősi művészete című tárlat köré szervezték a programot. A Magyar Nemzeti Galériában ekkor láthatja a közönség először Magyarországon az Ásító inas című Munkácsy-képet; az eddig ismerttől eltérő, azonos című festmény nemrégiben egy párizsi magángyűjteményből "került elő".

A Magyar Nemzeti Múzeum programjának Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámája lesz a vezérfonala. A Szépművészeti Múzeum Dürer-kori reneszánsz vigasságot rendez, míg a Magyar Természettudományi Múzeum "az 1001 éjszaka birodalmába" kalauzolva "nagy éjféli lámpadörzsölést" és talizmánkészítést rendez.

Az Iparművészeti Múzeumban a kártya, a játék és a szerencse áll majd a középpontban: az érdeklődők megtekinthetik az intézmény játékkártya-gyűjteményét és lefényképeztethetik magukat 19. századi kártyafiguraként.

A Budapesti Történeti Múzeum a reneszánsz szerelem témakörében rendez programot. A Petőfi Irodalmi Múzeumban irodalmi maratont rendeznek: kortárs szerzők olvasnak fel hajnalig, emellett kiállítják a nemrégiben megvásárolt "A virágok" című Petőfi-kéziratot.

A Holokauszt Emlékközpontban az emlékezés művészetéről hangzik el előadás, lesz koncert és tárlatvezetés is.

A Terror Háza Múzeum 20 és 24 óra között félóránként indít csoportokat, rendhagyó történelemórával és előadásokkal várja az érdeklődőket.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeumban a látogató kipróbálhatja a Magyar Honvédség speciális éjjellátó készülékeit, a Közlekedési Múzeum előtt veterán autók sorakoznak fel.

Az Aquincumi Múzeum romterületén az érdeklődők fáklyás, kosztümös idegenvezetésen vehetnek részt, míg a Magyar Mezőgazdasági Múzeum különleges kávéházi éjszakára várja a látogatókat a Vajdahunyadvárba.

Programfüzet letöltése itt