Napló fényből, ködből

Képző

Szűkszavú, intim kommentárokkal látta el Szilágyi Bernadett a 2011-es Napló egyes darabjait. Miniatűr színpad-makettek sorakoznak a falakon, négyzetes alapra rögzített és fémből, fából, papírból, talált anyagokból gyűrt-formált kicsiny terepasztalok: az idő, a hely és a belső történések sűrítményei. A szobrász életének hatvanadik évét kísérik végig napról-napra ezek a tárgyak, mint valami Penelopé-lepel, a női türelem-kézimunka jellegzetes darabjai. Annak a világnak szabad, művészi megnyilvánulásai, ami évszázadokon át csak használati tárgyakban ? hímzésekben, csipkékben, díszítményekben ? mutatkozhatott meg, a női kreativitás elementáris erejét funkcióvá szelídítve.
 

A naplózás ebben a sorozatban tér és idő különleges metszete, összegzi a tapasztalatokat, önvizsgálatra ad lehetőséget, tárggyá formálja a hangulatok, érzések, tennivalók és események kusza szövevényét. Szilágyi ezekbe a kisméretű plasztikákba dolgozza bele az időjárást és a hangulatokat, a külvilág híreit és a lélek mozzanatait. Családi események és politika, önreflexió és kötelező tennivalók, szakmai és hagyományos asszonyi foglalatosságok kereszteződnek bennük. Újévtől szilveszterig haladva, a komorabb, sötét napoktól a nyár derűjéig, majd onnan az ősz réz színein át a tél egyenletessé váló, fehéres, szürkés sávjáig, a megélt idő szakaszokra bontott, végtelen szalagját látjuk.

 

A plasztikus naplóbejegyzések januárban a bádoggal kezdődnek, később belép az üveg, a plexi, a sárga- és vörösréz, a tavasz nyárba fordulásánál megjelennek a Szilágyi korábbi munkáiból ismert fémhálók, aztán a háztartásban talált hulladék-anyagok, fa és háncs, tojástartó papír, drót és műanyag. Közben finoman beékelődik a ?történetbe? az újabb anyaggal való kísérletezés és annak részleges kudarca. Az anyagok hangsúlya néhány helyen átkerül a színekre ? a tengerparti nyaralás után egy hét naplójelei kékben úsznak ?, a júliusi nap izzó vörösrézben manifesztálódik, majd lassan leszáll a természet éjszakája, és a tél, mint egy haldokló EKG-vonala, a hullámzó kontúrokból végül egyenes sávvá csendesül.

Mindeközben Szilágyi jellegzetes szimbólumai, a lépcső, a korong, a felületből lendületesen térbe ívelő hullámok egy rendkívül érzékeny vizuális nyelv morfémái lesznek. A transzparencia, a formák egymásra vetülése, a fémhálók és a tömör anyagok összekapcsolódása szinte olvashatóvá teszi a plasztikákat, nem is igazán szorulunk rá a napló felirataira, hiszen látunk, értünk mindent. A termek közepére helyezett posztamensek és a rajtuk látható, önálló sorozatokat alkotó fém kompozíciók inkább elvonják a figyelmet a napló koncentrált, kifinomult szépséget árasztó vonulatától.