Nem kellett az Ég és Föld, de a Pintér Galéria bizakodó

Képző


tothmargit_egesfold.jpg
Tóth Margit: Ég és föld

(MTI) - Amit megvettek, azt kikiáltási áron vitték el. Így talált gazdára Jovián György Tanulmány bontáshoz IV. című méretes vászna 560 ezer forintos induló áron. Ezzel az összeggel az est legdrágábban leütött tétele lett. A kortárs Lovas Ilona, Ganczaugh Miklós, Mózes Katalin, Schmal Károly, Székelyi Kati 100-300 ezer forint közé árazott művei alapáron mentek el. A klasszikusok sem voltak kelendőbbek, Diener Dénes Rudolf, Basch Andor, Halvax Gyula, Neogrády László, Pap Gyula Kunffy Lajos képeiért sem folyt élénk verseny.

   
Néhány kivétel azért akadt, de az sem a festmény-szobor anyagból. Egy övből, karkötőből és három kitűzőből álló aranyozott ezüst, drágakövekkel és igazgyönggyel ékes XIX. századi díszmagyar garnitúra 120 ezer forintról 200 ezerig bírta. Egy szecessziós vitrinasztal 120 ezerről 150 ezerre, egy szecessziós kártyaasztal 80 ezerről 95 ezer forintra kúszott. Míg egy rokokó karaffa pohárkákkal 75 ezer forint helyett 120 ezernél végzett
   
A milliós tételek mindegyike visszamaradt, pedig tíz volt belőlük. Ott maradt az aukciónak címet kölcsönző Ég és Föld üvegplasztika, Tóth Margit munkája, nem találtak gazdára Kepenyes Pál bronzszobrai valamint a neves avantgárd Marc Sterling festményei. 
    
Pintér Péter galériás összegezve az eredményeket azt mondta, lényegében nem elégedetlen. Hiszen ez volt az első, saját csapatával levezényelt aukciójuk. (Korábban két árverést rendeztek, az egyiket a MissionArttal közösen). A közönség még nem fedezte fel a Pintér-árveréseket. Hogy jobban megismerjék kínálatukat, az eddigi koncertek, előadások, tárlatvezetések mellé most az aukciókat is "bevetik". Ma már nem elég egy galériának kinyitni az ajtaját. Mindent meg kell tenni a vásárlók, az érdeklődők megnyeréséért - magyarázta. Ezért döntöttek úgy, hogy minden hónap első szerdáján aukcióznak. Már válogatják a november 4-én kalapács alá kerülő anyagot.
 
Korábban: