A New York-Budapest vonal

Vagy megtalálják az alkalmas pincegalériát, mint például a Vízivárosi Galéria tere. Itt két esztendeje már bemutatkozott a nonprofit szervezet, illetve a részt vevő alkotók. Noha 1998 óta a központ csopaki művésztelepén évente jónéhányan megfordulnak a nemzetközi szcénából, az idén egy jóval szűkebb válogatás került sorra, mindössze két művész munkái szerepelnek a galéria tárlatán. Ráadásul szűkült a műfaji keret is, ezúttal csak egy fotós és egy festő foglalkozott kizárólag a Nagy Almával, New Yorkkal.

 

Ám a kép még így sem egyszerű. Egy ötvenes éveiben járó amerikai festő és egy alig harmincas magyar fotós ugyanazt a várost vizsgálják, két egészen másféle nézőpontból.

 

Christopher Pelley egészen leszűkíti az elemzés tárgykörét, konkrétan egy égszínkék papírpohárra, amiben New York kávét kínál mindazoknak, akik szívesen maradnak ébren bármikor. Ez a tárgy, amelyen egy ókori görög szobornak igazán mértéktartóan felöltöztetett képe és a görög kultúra néhány sablonos motívuma sugallja szépség és igazság harmóniáját, egy kortárs életérzés hordozójává, ikonná emelkedik Pelley képein. Közben persze elgondolkodik a néző a brutális fogyasztói törvényeken, például azon, hogy a diszkoszvető miért kapott szoknyát, és hogyan kerül a keze ügyébe az olimpiai láng, de amint meglátja Pelley több száz festett papírkockából álló installációját, amelyen ugyanez a kék papírpohár elmosódva, majdnem az absztrakcióig visszavonulva borítja be a falat, mégsem annyira a klasszikus görög formanyelvben kezd analógiákat keresni, mint inkább semmi és valami határán.

 

Jobban járunk Fülöp Ildikó fotói láttán, mert ezek mögött sokkal konkrétabban elősejlenek a magyar fotótörténet klasszikusai, Kertész, Brassai vagy Munkácsi Márton jól ismert kompozíciói. Fülöp fotói New York arcait örökítik meg, amiből közhelyszerű beállítások hosszú sorát villantja fel, talán nem is sejtve, hogy nem annyira New York, mint inkább a belső szabadság formáit ragadta meg. A havas utcakép, a kövér tetkós, a McDonald?s neonlogója, a parkban heverésző városlakók szabadságfoka olyan erős, hogy szinte kár volt beválogatni közéjük a Szabadság-szobor változatainak fotóját, anélkül is egészen jól érteni, miről is van szó. Egyéni életmodellek, a városi létben finoman körülhatárolt sajátosságok torlódnak New York házfalai között, kíméletlen fekete-fehér pontossággal. Fülöp Ildikó tehetséges fotós, még ezen a viszonylag belakott terepen is megtalálta a maga kifejezési módját.